Védekezzünk az elektroszmog ellen (2.)

Védekeznünk kell minden olyan hatással szemben, amelyhez az evolúció során nem szoktunk hozzá. A cikk első részében többféle ártalmas sugárzás hatásait ismertettük. Most a mobil­telefonról, a számítógépről és a védekezés mindenki által elérhető lehetőségeiről lesz szó.

A mobiltornyok teljesítménye 25-200 Wattig terjed, ami nem sok: annyi, mint egy izzólámpáé. No de egy izzólámpa – ha neonos vagy halogénes – akkor is veszélyes, ha csak 20 watt a teljesítménye, mert például UV sugárzást „nyom” ránk, amit igazol, hogy a lámpák elterjedésével arányosan nő a bőrrák előfordulása is. A mobiltornyok pedig a modulált sugárzásukkal zavarják meg az immunrendszerünket, bioáramköreinket, amelyek a fejlődéstörténet során egyáltalán nem szoktak hozzá az effajta rezgésekhez.

A mobiltelefon készülékek teljesítménye 0,5 W és 10 W között van, és tekintettel a készülékek nagy számára, igen jelentős teljesítményt sugároznak ki a környezetbe. A repülőgépeken, bankokban, kórházakban azért tiltják a mobiltelefonok használatát, mert például a repülőgépen „bezavarják” a fedélzeti komputert, és ez súlyosan veszélyezteti a repülés biztonságát.

Ha távolról árt a gépnek, közelről nem árt az embernek?

Miért gondolja sok balga ember, hogy nem árt neki a mobiltelefon közvetlen közelről, amikor a mobil távolról is „bezavarja” a repülőgép fedélzeti műszereit vagy a kórház lélegeztető gépének automatikáját. Ezek az emberi agy bonyolultságához képest csak „bunkósbotok”, s ha a „bunkósbot”-nak ártanak ezek a sugárzások, akkor az agynak nem ártanak?

Látszik az ómega-3-hiányos táplálkozás és a multicégek reklámokon és áltudományos magyarázatain keresztül özönlő „birkásítási” hatása, mert az emberek nem fogják fel, hogy milyen veszélynek vannak kitéve a sugárözön miatt. Komoly problémát jelent, hogy a kézitelefonok (dect-telefon is!) kisugárzott teljesítménye közvetlenül az embert s különösen a fejet éri, s abban jelentős elektromágneses (EM) energia nyelődhet el. Egy mobil GSM készülék antennájától 5 cm-re a teljesítménysűrűség akár az 500-1500 mikrowatt/négyzetcentimétert is elérheti, és ennek a kisugárzott teljesítménynek a 70%-a a fejben nyelődik el!

Ha a mobiltelefonon beszélő headsetet használ, akkor a fejében kevesebb teljesítmény nyelődik el, viszont a testének azon részén, ahol a mobilkészülék van, ugyanúgy elnyelődik a kisugárzott teljesítmény 70%-a, és megbetegíti az adott testrészt vagy belső szervet (vese, petefészek, here, máj, tüdő, szív stb.) Tudni kell azt is, hogy a mobilok két másodpercenként adnak egy-egy impulzust az adótorony felé, jelezve annak, hogy hol tartózkodik a hordozója, s hogy elérhető. Ezek a két másodpercenkénti jelek is az adótorony távolságától függő erősségűek, és folyamatosan gyengítik a hozzá közeli test vagy szerv szöveteit, sejtjeit, s a sejtmembránok ionkoncentrációját.

Vezeték nélküli headset

A vezeték nélküli headsetek még veszélyesebbek, mivel egy külön adó-vevő van a fül és a mobilkészülék között, amelynek a sugárzása újabb sugárterhet jelent az agy és a sejtek számára. Sokan az autójukba mobil-kihangosító berendezést építettek be. Ez akkor lenne jó, ha a mobil antennája a gépkocsi karosszériáján kívül helyezkedne el, mert akkor a mobilsugárzás nem cikázna össze-vissza az autó belsejében, az autó sebességétől függően akár ezerszeres (!) térerő-növekedéssel, és nagy baleseti kockázatot jelentve a forgalom minden résztvevőjére. Megzavarja a gépkocsi vezetőjének a koncentráció- és reakcióképességeit.

A mobiltelefon csak arra jó, hogy ellenőrizzék vele a mikrohullámú sütőjüket. Ha ugyanis egy bekapcsolt mobiltelefont betesznek egy nem bekapcsolt mikrosütőbe, és külső telefonról felhívják a bezárt mobilt, akkor annak nem volna szabadna a hívást fogadnia, ha jó a mikrohullámú sütő szigetelése. Én eddig több mint 100 ilyen kísérletet végeztem el, és a bezárt mobil minden esetben vette a hívást. Ez azt is jelenti, hogy a működő mikrohullámú sütő nemcsak degenerálja a beletett ételt, italt, hanem kb. 20 méteres körzetben 2450 MHz frekvenciával besugározza a lakásban és a szomszédban tartózkodókat is.

Az 1800 MHz frekvenciájú mobiltelefonok, mint egy kis mikrohullámú sütő, felmelegítik a testszöveteket és az agyat. Ezt a termofotografikus felvételek is igazolták. A felmelegítés nagysága függ a telefonálás időtartamától és a telefonáló mozgási sebességétől. Azért veszélyes a mozgás közbeni mobilozás, mert a készülék a beszélgetés kezdetekor a hozzá legközelebbi adótornyon keresztül bonyolítja le a hívást és a beszélgetést. Ha a telefon mozgást észlel, akkor a sebességtől függően növeli a térerejét, hogy fel tudja venni a kapcsolatot a következő adótoronnyal, mert csak így marad folyamatos a beszélgetés, különben „leszakadna” az adás.

Hányféle módon károsít a mikrosütő?

A leírtak ismeretében, ha megnézzük például a mikrohullámú sütőt, akkor az a következőképpen árt a környezetének:

  • A 220 volt miatt van egy 50 Hz-es elektroszmog, ami folyamatosan hat ránk, hacsak a készülék nincs kihúzva a konnektorból. A konnektorhoz vezető fali vezeték elektroszmogja is károsan hat ránk, ha nem Bergman-csőbe van behúzva a vezeték.
  • Ha működik, akkor áramfelvétele is van, ezért az elektroszmog mellett van egy elektromágneses térereje is.
  • Ha működik, akkor van 2450 MHZ-es sugárzása is, és 20 méteres körzetben rongálja az élő sejteket.
  • Ha melegítésre, sütésre vagy főzésre használjuk, akkor megsérti a beletett ételek génburkát, és génmanipulált élelmiszer lesz belőlük. Ezen idő alatt a benne lévő étel, ital sejtjei is degenerálódnak, és a degenerált ételt fogyasztó ember is degenerálódik, azaz előbb-utóbb egyre betegebb lesz. Ebben a funkcióban a benne lévő étel és ital víztartalma az addigi szép kristályos vízszerkezet helyett, amorf (alaktalan) vízstruktúrájúvá válik.
  • Ha azt is nézzük, hogy ennyi haszontalanságra és ártásra még elektromos energia is kell, akkor van olyan negatív környezeti hatása is, mint amilyen például az atomreaktorok, fosszilis tüzelőanyagokat égető erőművek, vízierőművek, távvezetékek, transzformátorok stb. negatív, környezetkárosító hatásai.