A kávé gyógyító ereje

Ki gondolná, hogy a kávé nemcsak a vérnyomást emeli, hanem kedvezően hat a fogainkra, sőt még a rák ellen is véd? Ez a koffeinbomba nemcsak a pulzusunkat növelheti meg, hanem a szervezetünkre, egészségünkre is jó hatással lehet.

Mendemondák szerint a kávét állítólag a kecskék fedezték fel ezer évvel ezelőtt. Egy afrikai hegyoldalon legelésztek és jó néhány vörös kávébabot is megettek, aminek hatására több éjszakán át ébren maradtak, és a pásztorokat sem hagyták aludni. Hogy igaz-e a történet, nem lehet tudni, de az tény, hogy a kávé az egyik legnépszerűbb ital a felnőttek körében. Azt már korábban is tudtuk, hogy a mérsékelt mennyiségű koffeinfogyasztás megszünteti az izomlázat és fájdalomcsillapító hatású is, de azt, hogy a szájrák, a mellrák és a visszér ellen is véd, még nem.

Véd a lyukas fogak ellen

Egy szépen csillogó mosoly, az ápolt fogak éppúgy fontos részei a megjelenésünknek, mint a ruházatunk vagy éppenséggel a frizuránk. Felmérések igazolják, hogy Magyarországon kevesen fordítanak elég időt a szájápolásra, aminek következtében nagyon sok az elhanyagolt fogsor, a lyukas fog és az ínybetegség. Az olaszországi Anconal Egyetem kutatói vizsgálatok során kimutatták, hogy a kávéban található kiorogénsav, nikotinsav és trigonellin megakadályozzák a fogszuvasodásért felelős Streptococcus mutans elnevezésű baktériumok megtapadását a fogakon. A kutatók eddig a kávé hatását csak mesterséges fogakon vizsgálták, a jövőben szeretnék állatokon és embereken is kipróbálni és bebizonyítani a kísérletet. William Bowen, a New York-i Rochesten Egyetem fogorvosa azért is tartja fontosnak, hogy a kávé hatását kipróbálják emberi fogakon is, mert az eddig, a kísérlet során használt nyáloldatban a fogkő struktúrája egészen más, mint a valódi fogaké.

Enyhíti a szájszagot

Valljuk be, kevés olyan kellemetlen dolog van, mint a szájszag. Bár korábban a legtöbb helyen azt olvashattuk, hogy a sör és a cigaretta mellett a kávé is felelős a kellemetlen lehelet kialakulásáért, a legújabb kutatások eredményei mégis azt mutatják, hogy egy bizonyos kávékivonat képes a rossz szájszagért felelős baktériumok megszüntetésére. A világhírű szájszag-specialista, Mel Rosenberg professzor és csapata azokat az illatanyagokat tanulmányozta, amelyeket kávéfogyasztás hatására a nyálban élő baktériumok termelnek. Bár a kutatócsoport elsősorban azt akarta bebizonyítani, hogy a kávéfogyasztás milyen rossz hatással van leheletünkre, éppen az ellenkezőjére sikerült rávilágítaniuk. Mel Rosenberg elmondása szerint olyan anyagokat találtak a kávéban, amelyek megakadályozzák a kellemetlen szájszag kialakulását.

Visszér ellen

Egy felmérés szerint a kávé nem csak a szájápolásban lehet hatásos: azoknak a nőknek a körében, akik rendszeresen fogyasztják ezt a koffeinbombát, kevesebb a visszeres láb, mint azoknál, akik nem élnek ezzel a nedűvel. Ez a vizsgálat húsz évet ölel fel és közel 40 ezer nő egészségi állapota alapján született – az eredmények szerint azok a hölgyek, akik naponta 4-5 csésze kávét is megisznak, ritkábban szenvednek szívbetegségben, valamint visszér vagy más érbetegség is ritkábban fordul elő náluk.

Mellrák elleni védelem

A svéd Lund Egyetem és a Malmö Egyetem kutatói kimutatták, hogy a kávé hatással van a női ösztrogén hormon szintjére is. Köztudott, hogy ezeknek a hormonoknak bizonyos összetevői rákkeltő hatásúak – a kávé hatására azonban megváltozik a nők anyagcseréje, ami pedig az ösztrogén hormonokra is kedvező hatással van. Nem utolsó sorban pedig a kávéban található koffein gátolja a rákos sejtek növekedését a szervezetben. Helena Jernström rákkutató közel 500 emlőrákos beteg kávéfogyasztási szokásait vizsgálta. Az eredmények azt mutatják, hogy a kávé hatása attól függ, hogy az illető nő a CYP1A2 nevű gén melyik variánsával rendelkezik. Ez a gén ugyanis egy olyan enzimet kódol, amely mind a kávét, mind az ösztrogént metabolizálja, befolyásolja.

Enyhíti a memóriaproblémákat

A Floridai Egyetem kutatói 55 Alzheimer-kóros egeret vizsgálva állapították meg, hogy a koffein gátolja a betegséget jelző fehérje-lerakódások kialakulását az állatok agyában. A memóriazavarokkal küszködő egerek egyik fele koffeinnel dúsított, másik fele tiszta vizet kapott. Két hónap elteltével a vizsgálatot újra elvégezték rajtuk és azt tapasztalták, hogy a kávézó állatok memóriája sokat javult, sokkal jobban teljesítettek, mint korábban.

(Forrás: http://www.welt.de, http://leben.freenet.de, németből fordította: Takács Bíborka)