Lisztérzékenység: 20 év után gyógyult

A lisztérzékenység is olyan betegség, amit az emberek szomorúan vesznek tudomásul, majd panaszkodnak, hogy milyen drága a diéta… Csak az nem jut eszükbe, hogy nem kell elfogadni ezt, mint egy stigmát, hanem érdemes tenni valamit, hogy a helyzet megváltozzon.

Viselkedési problémákat okozhat a gyerekeknél a szülő dühe

A szakemberek szerint a könnyen méregbe guruló szülők gyerekei maguk is hamar dühbe jönnek, és viselkedési problémáik is kialakulhatnak. Az Oregon Állami Egyetem kutatása újabb szeletét tárta fel a genetika és az otthon környezet összefüggéseinek. Megfigyelésükbe 361 olyan családot vontak be, akik örökbefogadott gyermekeket neveltek, miközben a vér szerinti szülőket is vizsgálták.

Generációkon át károsítanak a környezeti mérgek

Az élőlények DNS-e nem változik, de egy vegyület megváltoztatja azt a módot, ahogyan a gének ki- és bekapcsolnak, vagyis epigenetikus hatást idéz elő, mondja Michael Skinner, a Washingtoni Állami Egyetem molekuláris biológusa. A környezetet mérgező vegyületek nem csak az érintett élőlényre vannak negatív hatással, de három generáción át érintik az utódait is…

Felfedezték az álmatlanság génjét

Az úgynevezett „álmatlanság génje” akár azt is előidézheti, hogy valaki a normálisnál kétszer-háromszor kevesebbet alszik, ami pedig az életét is megrövidítheti – állítják amerikai kutatók. Muslicákkal végzett kísérletek során a tudósok felfedezték azt a gént, ami bizonyos egyedekben álmatlanságot okoz. Az ilyen rovarok általában 2-3-szor kevesebbet alszanak a társaiknál, és rövidebb ideig is élnek.

Hasfájás és ekcéma kisgyereknél

Személyes tanácsadás után mindig azt kérem, hogy e-mailben jelezzenek vissza a változásokról. Egy soproni anyuka is így tett, aki korábban az egyik kisfiát hozta el hozzám. Így írt a tapasztaltakról: „Egy hete kezdtük a teljes változtatást, amit mondtál (azaz Vironal, 2×1 csepp és Cytovital a gyerek fürdővizébe), és már a régi ekcémás folt nyomai is eltűntek a kis testéről! Fantasztikus! Ja, és azóta nem fáj a gyomra evés közben, sőt többet és jóízűen eszik. Végre! Szívből köszönöm Neked!”

A stresszmentes férfiakra buknak a nők

A Hollywoodban már évtizedek óta közismert tény végre tudományos bizonyítást nyert: a nők az erőteljes arcvonalú és határozott állkapoccsal rendelkező férfiakhoz vonzódnak. A férfias arcvonások rendszerint a tesztoszteron magas szintjére utalnak. Ezt a nők ösztönösen tudják, ezért van, hogy például peteérés környékén erőteljesebben vonzódnak az ilyen férfiakhoz, míg máskor, ha csak társaságra vágynak, a lágyabb vonalakkal rendelkező férfiakat részesítik előnyben.

Tavaszváró koszorú

Ideje, hogy a téli ajtódíszt valami újra cseréljük, hiszen a tél végén, a jó idő közeledtével már igencsak sürgetnénk a tavasz érkezését. Ha odakint még nem is mindig tapasztaljuk, az otthonunkba azért már behozhatjuk a frissességet, a tavaszt. Ehhez nem is lesz másra szükségünk, mint egy hungarocell karikára, zöld krepp-papírra, színes papírokra (én teatasakokat használtam), némi drótra és pár szem gyöngyre.

Nem minden esetben szükséges kerülni a gluténtartalmú ételeket

Egészségügyi szakértők véleménye szerint a gluténmentes étrend enyhítheti a gluténérzékeny egyének emésztési zavarait, sőt egyesek úgy vélik, hogy a glutén mellőzése csökkentheti a fejfájást és a fáradékonyságot, illetve a hiperaktivitás és az autizmus tüneteit. Ugyanakkor egy új tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a glutén elhagyása sok gluténérzékeny ember számára egyáltalán nem szükséges.

Alternatív gyógymódok a derékfájás ellen

A derékfájás nagyon sok ember életét megkeseríti. Elég egy rossz mozdulat, hogy napokig, hetekig derékfájással küzdjünk. A masszázs, az injekció vagy a fájdalomcsillapító ugyan csökkenti a kellemetlen tüneteket, de a problémát nem oldja meg. Ha rendszeresen visszatér a derékfájásunk, próbáljuk ki az alábbi alternatív gyógymódokat.

Hogyan győzhető le a fogorvostól való rettegés?

Egy friss kutatás szerint pozitív hozzáállással és némi humorral le lehet küzdeni a fogorvostól való félelmünket. A felmérésekből az derül ki, hogy a felnőtt lakosság fele érez valamilyen fokú szorongást, amikor fogorvoshoz kell mennie, öt százalékuk pedig kifejezetten retteg az ilyen helyzetben, ám ennek ellenére legtöbben legyőzik félelmüket, és rendszeresen megjelennek fogorvosi vizsgálaton.