A párkapcsolat, mint az önmagunkhoz vezető út (1.)

Életünk során kapcsolataink biztosítják fejlődésünk fontos alapját, rajtuk keresztül csiszolódunk, érlelődünk, változunk – ha felismerjük, hogy az adott kapcsolat milyen fejlődésre ösztönöz bennünket. A legnagyobb fejlődési lehetőséget azonban a párkapcsolat adja, amelyben két külön „univerzum” találkozik, és ezt a két külön világot kell a kapcsolatban egyesíteniük, egységgé kovácsolniuk. Ez pedig rengeteg olyan helyzetet hoz, ami valóban csiszoló, formáló hatással van a kapcsolatban részt vevő két emberre.

A nikotinos rágó is ártalmas a magzatra

Sok, korábban dohányos kismama használ nikotinos tapaszt vagy rágógumit, hogy könnyítse a cigarettáról való leszokást. A kutatók szerint azonban ettől könnyen lehet magas a születendő gyermek vérnyomása, amerikai tudósok ugyanis azt gyanítják, hogy az anyaméhen így átjutó nikotin károsítja a baba vérlemezkéit, így hamar kialakulhat a magas vérnyomás és a szívproblémák.

Piros, fekete, fehér ribizli

A ribizli kicsi, savanykás golyócskái sok élettanilag értékes savat tartalmaznak, ismert jó lázcsillapító hatásuk, sőt az orsógiliszta is kiirtható ribizlivel. Mivel a növény jól tartósítható, egész évben élvezhetjük jótékony hatásait.

Arcjóga, a természetes arcfiatalítás

Egy bizonyos kor után legszívesebben elrejtenénk a tükröt a fiók mélyére. Az öregedés első jeleit általában az arcunkon és a nyakon észleljük, csökken a bőr nedvességtartalma, feszessége, és megjelennek az első ráncok. Az arc fáradt, nyúzott, eltűnik a kontúrja, petyhüdtté válik.

Mi okozhat zsírmájat?

Közelebb jutunk-e vajon a betegségek gyógyításához, ha mind többet tudunk a tulajdonságaikról? Vagy inkább azt fedezzük fel, mennyire bonyolultak a betegségek? Jó példa erre a paradoxonra az egyik igen gyakori, de súlyos betegség: a zsírmáj vagy májelzsírosodás. Egy új kutatás rámutat, hogy szoros összefüggés van az emberi bélrendszerben megtelepedett mikrobaközösségek és a zsírmáj kialakulása között.

Az okostelefonok árthatnak a szemnek

A kisméretű betűk és a szemhez közel tartott mobiltelefonok szemfáradtságot és fejfájást okozhatnak – állítja az Optometry and Vision Science című tudományos folyóirat júliusi számában megjelent tanulmány, amely szerint a legtöbb ember sokkal közelebb tartja a szeméhez a telefonját sms írás, vagy internetezés közben, mintha könyvet, vagy újságot olvasna.

Növelheti a szívrohamra való hajlamot a benzingőz

A legújabb kutatások szerint a kipufogógáz legalább olyan rosszat tesz a szívnek, mint a tüdőnek, mivel az üzemanyag égésekor keletkező apró részecskék károsíthatják a véredényeket és növelhetik a vérrögök képződését az artériákban, ami hosszú távon szívroham és agyvérzés kialakulásához vezethet.

Hajvágás – könnyek nélkül

A hajvágás a kisgyermekes családok életében olyan program, amitől többnyire mindannyian tartunk, és – valljuk be – sokszor odázgatjuk abban reménykedve, hogy majdcsak jön egy még kedvezőbb pillanat. Kicsit olyan ez, mint a kötelező oltás: mindenki fél tőle, előbb-utóbb azonban mégis túl kell esni rajta.

Bazsalikom – a királyi fűszer

A vélhetően Indiából származó bazsalikom (Ocimum basilicum) a mentafélék családjához tartozik. Származási helyén évezredeken át nagy becsben tartották, mielőtt a Földközi-tenger vidékén megjelent. Neve a görög „basileus” és az „ozein” szavakból származik, ami „királyt”, „illatot”” jelent, és valószínűleg a növény rendkívül aromás illatára vezethető vissza. A német „Königskraut” (királyfűszer) szintén a név eredetére utal. A 12. századtól ismert növény Európában, és ma már egész Ázsiában, Közép- és Dél-Amerikában elterjedt.

A szellemi frissesség megőrzésének titka

A rumba, vagy a swing hallatán aligha az Alzheimer-kór jut először eszünkbe, a különböző társas táncok azonban bizonyítottan eredményes eszközök a szellemi hanyatlás és a memória-csökkenés kezelésében. A Nature folyóiratban közölt vizsgálat alapján a tánc ugyanis mind azon nélkülözhetetlen elemek: a kognitív tevékenység, fizikai aktivitás és társas interakciók tökéletes ötvözete, melyek együttesen segítik a szellemi frissesség fenntartását. Ha mindezt a mediterrán diéta egészséges fogásaival párosítjuk, a pozitív hatás tovább erősödik.