A bőkezű természet dicsérete

Különleges falinaptárt készített Köves Szilvia, akinek az Öt Elem című fotókiállításáról néhány éve már tudósítottunk. Akkor a Víz, a Fa, a Tűz, a Föld és a Fém volt képeinek témája, szépséges fotóit most egész évben nézhetjük lakásunk vagy irodánk falán. Ajándéknak sem utolsók!

Halálos „csodaszer”

Halált is okozhat az az étrend-kiegészítő, amelyet az ÁNTSZ – több uniós ország jelentésére, illetve hazai megbetegedésekre hivatkozva – betiltott. Az MMS cseppeket rák és leukémia elleni csodaszerként árulják az interneten.

Bajuszhuszárok a prosztatarák ellen

Különleges rendezvény látogat hazánkba idén novemberben. Egy ausztrál kezdeményezés, a Movember alapján Magyarország férfitagjai egy teljes hónapra félreteszik a borotvát, és megnövesztik ékes arcszőrzetüket. Ezen tettükkel kívánják felhívni a figyelmet arra, hogy a férfiaknak is törődniük kell egészségükkel, és szembe kell nézniük az egyik legelterjedtebb férfibetegséggel, a prosztatarákkal. A kampány zárásaként, november végén, egy hivatalos Bajusz Party-val ünneplik meg a mozgalmat a PortH Városi Csárdában.

A 10 leghasznosabb téli étek

A világ dietetikusai a mai napig vitatkoznak arról, hogy milyen élelmiszerek hasznosak az egészségünknek, illetve melyektől kellene tartózkodnunk. Ez a vita már több száz éve folyik, de néhány élelmiszer hasznosságát tekintve szinte minden orvos és dietetikus egyetért. A hideg idő beköszöntésekor azonban már egyre nehezebb megtalálni a polcokon a gyógyítók által ajánlott termékeket, ebben segítünk most egy kicsit.

Legjobb magyar strandok 2010-ben

Idén, csak a nyár végére sikerült kiosztani a Kékhullám zászló elismeréseket, amelyet azok a balatoni, fertő-tói, velencei-tói és tisza-tói strandok és kikötők nyerhetnek el, amelyek a legtisztább fürdővízzel és partszakasszal rendelkeznek, megfelelő infrastrukturális és higiéniai feltételeket biztosítanak, valamint kiemelten figyelnek a biztonságra és a gyermekekre is.

Változik a magyar pollenhelyzet?

Újjáalakult az Allergia és parlagfű kerekasztal, amely a parlagfű elleni védekezés lehetőségeivel, jogszabályokkal foglalkozik. Júliusban előadások, kerekasztal beszélgetések keretében beszéltek a hazai lehetőségekről. A parlagfű hamarosan virágzik, pollenjének koncentrációja augusztusban tetőzik, ezért még most kell  megtenni a megelőző lépéseket.

Humoros weboldal az allergiáról

Augusztus elsejétől kattinthatunk rá arra a honlapra, amelynek célja, hogy interaktív felvilágosítással segítse a tájékozódást az egyre inkább népbetegségnek számító allergiáról, illetve a vele kapcsolatos gyógymódokról.

Depresszió ellen – táplálkozással

Szendi Gábor új könyvének „igazi” címe Boldogtalanság és evolúció, a lényeg azonban, amiért én megvenném, alatta rejlik: Paleolit táplálkozással a depresszió ellen.

A-HA! – életünk része az egészséges szerelem

Június közepén utolsóelőtti állomására, a budapesti Kopaszi-gátra érkezett az A-HA!-program országos szexuális felvilágosító kerékpártúrája. A tekerésben a nemi felvilágosítás témájának két elkötelezettje, Sári Évi színész-énekesnő és Orosz Barbi műsorvezető jó példával járt elöl.

Nagyanyáink csodaszere

Természetes gyógymódot keres a stressz ellen? Merüljön el egy levendulamező szépségében! S nem is kell ehhez Provence-ba utaznia, ilyenkor júniusban a tihanyi Belső-tó környékén is élvezheti a lenyűgöző látványt és a megnyugtató illatot.