A Gyermekgyógyászok Amerikai Akadémiájának ajánlása alapján az orvosoknak nem szükséges azonnal antibiotikumot felírniuk, ha egy gyereket heveny orrmelléküreg-gyulladással visznek hozzájuk, ehelyett érdemes kicsit várni, mivel a fertőzés magától is megszűnhet. Amint azt dr. Ellen Wald, az Akadémia szóvivője kifejtette, ha a helyzet nem tűnik rendkívül súlyosnak, jobb, ha az orvos vár néhány napot, mielőtt automatikusan felírná az antibiotikumot a beteg gyerekeknek.
Szerelmi kalandjaik miatt lesznek depressziósak az egyetemisták?
Mivel a fiatalok körében egyre gyakrabban fordul elő az ‘összekavarás’-nak nevezett kapcsolati forma, a szakértők kíváncsiak, milyen pszichológiai következményei lehetnek a fiatalok közti alkalmi szexuális afféroknak. Egy, a Journal of Sex Research című tudományos szaklapban megjelent tanulmány szerint a nemrég alkalmi kapcsolaton átesett diákoknak magasabb az általános és szociális szorongási szintjük, valamint gyakrabban tapasztalnak depressziós tüneteket is.
Szúnyogcsípés következményekkel
Ki nem ismerné a helyzetet? Kint ülünk a meleg nyári estén a szabadban, és hirtelen szúrást érzünk a lábunkon. Elég egy pillantás és már tudjuk, mi az oka: szúnyogcsípés. Önmagában véve többnyire ártalmatlan, de annál kellemetlenebb, mivel a szúnyogcsípés rendkívüli módon viszket. A szúnyogok elkerülhetetlen jelenségei a szép nyári napoknak.
Óvatosan az állatsimogatókkal!
A közegészségügyi szakértők figyelmeztetik a lakosságot, hogy legyenek óvatosak az állatsimogatókban terjedő hasmenéses fertőzésekkel és mindenképpen védjék magukat a betegségek ellen. A Public Health England adati szerint az idei évben már 12 fertőzéses gócpontot jelentettek, amik mind az Angliában működő állatsimogatásra specializálódott farmokhoz köthetők és összesen 130 ember megbetegedését okozták.
Mi micsoda a kozmetikai termékekben?
A kozmetikumok összetevői közt sok rövidítés, idegen nyelvű, vagy csak a kémiában jártasok számára felismerhető név szerepel. sok tévhit kering a köztudatban, emiatt fordulhat elő, hogy alaptalan félelmek miatt mondunk le egy-egy valóban hatásos termékről. Vannak persze vannak olyan hatóanyagok is, melyeket egyértelműen kerülni kell, de ha bizonytalanok vagyunk, kérjük inkább szakember segítségét.
Májkárosodást okozhat a gyümölcscukor-diéta
A magas gyümölcscukor-tartalmú étrend állatkísérletekben gyors májkárosodást váltott ki anélkül, hogy túlsúlyt okozott volna – olvasható az American Journal of Clinical Nutrition aktuális számában. Az étrendi gyümölcscukor (fruktóz) elhízásban és zsíros májdegenerációban betöltött szerepét ellentmondások övezik. Most a Wake Forest Baptista Egészségügyi Központ munkatársai hathetes állatkísérletben mutatták ki a fruktóz májkárosító hatását: a kontroll állatokhoz képest megkétszereződött a májelváltozások száma.
Ismét mondjuk: a túlzott kólaivás veszélyes!
Időről időre visszatérő téma a kólafogyasztás és annak veszélyei. Írtunk már arról, hogy a legismertebb kólákban használt mesterséges barnás színezőanyag növeli a rák kockázatát; hogy a diétás kóla fogyasztása növeli az érrendszeri megbetegedések kockázatát; hogy a kólaivás elősegíti a csontok törékenyebbé válását. Ezúttal itt egy újabb kutatási eredmény: a túlzott kólaivás életveszélyes aritmiát okozhat.
Könnyebben híznak az éjszakai baglyok
A Pennsylvania Egyetem szakemberei arra hívják fel a figyelmet, hogy minél később fekszik le valaki, annál nagyobb az esélye a súlygyarapodásra, mivel míg a többiek békésen alszanak, az éjszakai baglyok még hajnalban is a hűtőben kotorásznak némi nassolnivaló után. Egy alváslaboratóriumban végzett kutatás kimutatta, hogy azok az alanyok, akiket hajnali négyig ébren tartottak, több mint 550 extra kalóriát vettek magukhoz a késői órákban, ráadásul az éjjeli nassolás során általában az átlagosnál zsírosabb ételeket választottak. Így aztán nem csoda, hogy ezek a kísérleti alanyok öt nap alatt jóval többet híztak, mint azok, akiket hagytak időben elaludni.
Beszédben az erő
Tényleg azt mondom, amit gondolok? Érezzük a beszédet, és érzékeljük a szavak minden szándékát, törekvését! Hallgatózzunk befelé, és figyeljük meg a szavak kicsengését! Ízlelgessük a szavakat, hagyjuk, hogy elolvadjanak a nyelvünkön! Finom vagy keserű ízt hagynak hátra? Figyeljük belső énünk reagálását, mert jó, ha tudjuk, hogy a szavak csodákra képesek.
Csökkentik a bélrák túlélésének esélyét a vörös és feldolgozott húsok
Azoknál a bélrákos betegeknél, akik nagy mennyiségű vörös és feldolgozott húst fogyasztanak, megnő a halálozás kockázata – derül ki egy friss tanulmányból. A Journal of Clinical Oncology című szakfolyóirat internetes kiadásában megjelent eredmények nem azt bizonyítják, hogy a steak és a hot-dog önmagában rontja a túlélési esélyeket. A szakértők azt állítják, az értekezés csupán megerősíti az eddigi orvosi ajánlást, miszerint a gyümölcsökben és zöldségekben gazdag, valamint vörös és feldolgozott húsokban szegény étrend segít a gyógyulásban.