Kávéval az Alzheimer-kór ellen

Friss kutatások szerint a kellő mennyiségű kávé fogyasztása – főleg idősebbek esetében – segíthet elkerülni az Alzheimer-kór kialakulását. További vizsgálatok a koffein egyéb jótékony hatásait is kimutatták már, miszerint a Parkinson-kór, a stroke és a kettes típusú cukorbetegség mellett még a mellrák kialakulásának kockázatát is csökkenti. A Dél-Florida és a Miami Egyetem kutatóinak megfigyelései a Journal of Alzheimer’s Disease című szaklap júniusi számában olvashatóak.

Kávéval az Alzheimer-kór ellenAmint arról dr. Chuanhai Cao, a Dél-Florida Egyetem munkatársa beszámolt, a százhuszonnégy 65 és 88 év közötti személy bevonásával készült tanulmányból kiderült, hogy nagyjából napi három csésze kávéval már jelentősen késleltetni lehet az időskori demencia jelentkezését. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a koffein nyújtotta védelem azoknál is jelentkezik, akiknél már megindult egy enyhe mentális hanyatlás, és ki vannak téve a későbbi Alzheimer-kór veszélyének.

A kutatók éppen ezekre az idősekre fókuszáltak, akikre enyhe kognitív hanyatlás volt jellemző, és megfigyelték, hogy akiknél magasabb volt a vér koffeinszintje, a két-négy éven át tartó megfigyelés során nem romlott tovább állapotuk, míg akiknél a koffeinszint 51 százalék alatt volt, megindult a demencia és az Alzheimer-kór kialakulása.

Gary Arendash, a tanulmány egyik vezetője hozzátette, hogy a vizsgált betegeknél a koffeinbevitel legnagyobb mértékében a kávén keresztül történt, ezért minden idős embernek bátran ajánlja, hogy napi szinten éljen ezzel a finom élénkítő szerrel, mely könnyen hozzáférhető, nem túl drága és nagyon kevés mellékhatása van, ám ezzel szemben bizonyítottan hatékony védelmet nyújt a rettegett Alzheimer-kór ellen.