Manapság kétfajta álláspont létezik a nyers (pasztörizálatlan) tejről. Az egyik mereven elutasítja annak fogyasztását, károsnak és „tehénszagúnak” titulálja. A másik szerint a nyers tej igenis szükséges és hasznos a szervezet számára. Dr. Mercola az utóbbira szavaz.

Egy, texasi egyetemi kutatók által végzett vizsgálatban nagy koncentrációjú mérgező anyagot találtak több édesanya tejében. A perklorát nevű anyagot elsősorban rakéta-hajtóművek, ipari robbanóanyagok és a tűzijátékok juttatják a levegőbe. A perklorát elsősorban a pajzsmirigy megbetegedéseiben játszik szerepet, és különösen veszélyesnek minősül a gyerekek számára. Számos amerikai államban kimutatták a jelenlétét az ivóvízben és egyes zöldségfélékben is.

A laktóz intolerancia kialakulásának többnyire genetikai okai vannak. Amikor még nem háziasítottunk olyan állatokat, melyek tejet adtak volna, az emberek genetikai felépítése eltérő volt a maihoz képest, így az anyatejről való leválasztás után senki sem tudta tovább a tejcukrot megemészteni. Az idők folyamán a változó körülményekhez valamilyen szinten igazodott szervezetünk, így kezdtek kialakulni olyan variánsok, akiknél a tejcukor lebontásához szükséges enzim szoptatás után is megmaradt, ugyanis az emlősökben – a szoptatási periódus után – a vékonybél laktázaktivitása mindig megszűnik.

A szoptatással táplált csecsemők értelmesebbek, mint a cumisüvegből tápláltak, de ennek a ténynek nincs semmi köze a tej mint táplálék összetételéhez, inkább más tényezőktől függ. Ezt állapította meg a British Medical Journal című szakfolyóiratban megjelent tanulmány.

A figyelemhiányos/hiperaktivitás zavar (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, továbbiakban: ADHD) tárgyalásakor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy már régen nemcsak tudományos, hanem üzleti kérdés is. Miként az antidepresszánsokkal kapcsolatban is napvilágra került (lásd Depresszióipar című könyvem /Sík kiadó, 2005/), a gyógyszeripar és az orvostudomány kibogozhatatlanul összefonódott.

Az emberek fejében sok kedves emlék él a vasárnapi habos kakaóról, a tejeskávéba lógatott kifliről, a nagymama madártejéről, amelyen jéghegyként úszkáltak a tojásfehérje habgaluskák. Emlékszem, ahogy Ibolya tehén befordult az utcánkba, kitártuk neki a kaput és beballagott az istállóba a helyére. Emlékszem a frissen fejt meleg, habos tej varázsára, amit nagymamám öntött a bögrémbe. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy a tej: élet, erő, egészség. „Tejet minden gyermeknek” – hirdetik a politikai programok, az anyukák agyába döngölőgéppel verik bele, hogy gyerekeik nem fognak felnőni, csontjaik csenevész pálcikák maradnak, fogaik szétmállnak az első harapástól, ha nem kapnak elég tejet. Orvosok, védőnők, diétás magazinok, és egyáltalán mindenki úgy gondolja, a legjobb, amit tehetünk önmagunkkal és gyermekeinkkel, ha vedeljük a tejet.

A mai egyetemi orvoslás árnyoldala a krónikus betegségek kezelése. Gyakorlatilag az orvostudomány fejlődése ellenére máig megoldatlan problémát jelentenek a degeneratív betegségek, a rendelkezésre álló terápiák révén csupán a tünetek enyhíthetők, de végleges gyógyulásról nem beszélhetünk. Létezik azonban más út is, amit Dr. Flórián Sándor belgyógyász, homeopata, akupunktőr, holisztikus orvos az elmúlt hetekben megjelent Gyógyulhatsz, ha akarsz! című könyve ismertet. Alább egy hosszabb részletet olvashatnak a kötetnek a bélflórával és a belek eredeti mikroflórája egyensúlyának helyreállításával foglalkozó fejezetéből.