Tanulási és viselkedési zavarok

A minimális agyi diszfunkció (MCD) nem más, mint tanulási és viselkedészavar. A központi idegrendszer működésének gyengülése következtében zavar támad az ember pszichikai fejlődésében. Az egyre nagyobb terheléssel járó életkörnyezet, valamint a stressz következtében, ami a mai életünknek szinte már természetes velejárója, napjainkban egyre többen szenvednek ettől a problémától.

Nem minden esetben szükséges kerülni a gluténtartalmú ételeket

Egészségügyi szakértők véleménye szerint a gluténmentes étrend enyhítheti a gluténérzékeny egyének emésztési zavarait, sőt egyesek úgy vélik, hogy a glutén mellőzése csökkentheti a fejfájást és a fáradékonyságot, illetve a hiperaktivitás és az autizmus tüneteit. Ugyanakkor egy új tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a glutén elhagyása sok gluténérzékeny ember számára egyáltalán nem szükséges.

Hiperaktív felnőttek: Einstein, Gates

„Röpköd, hintázik, futkos, izeg-mozog” – Heinrich Hoffmann ideggyógyász írta le a Zappel Philipp-szindrómát ilyen találóan. A „figyelemzavar hiperaktivitással és anélkül” orvosi megjelölést még akkoriban nem ismerte. Hogy ez a komplex zavar nem mindig együtt jelentkezik, csak kevés érintett tudja.

Az elfelejtett lenolaj

Az olasz olívaolaj s az argentin fűszerolaj áradat következtében az utóbbi években fele-désbe merült egy olajfajta, amely tulajdonképpen sokkal több figyelmet érdemelne: a sokoldalú lenolaj.

Hiperaktív? Vagy csak aktív?

„Ez a gyerek hiperaktív” – mondják rá sokszor azokra a kisgyermekekre, akik – valamilyen szubjektív mérce szerint – túlontúl mozgékonyak, állandóan szaladgálnak, nem tudnak a fenekükön megülni. De vajon hol húzódik a választóvonal az életkorból adódó normális mozgékonyság és a hiperaktivitás között?

A rezgésterápia segít a hiperaktivitáson

A hiperaktivitás napjaink egyik leginkább vitatott területe a gyermeki viselkedés témakörében. Betegség, kezelendő rendellenesség vagy egyszerűen egy más tudatállapot? A Születés Hete 2010. keretében megrendezésre kerülő ingyenes nyílt napon ezekre a kérdésekre keresik a választ, és a hiperaktivitás tüneteit természetes módon enyhítő módszereket mutatják be a szakavatott előadók.

Mitől „hiperaktív” a gyermek?

Hat élelmiszer-színezőanyag uniós betiltását követeli egy élelmiszerbiztonsági szervezet. Egy tavalyi brit kutatás kapcsolatot mutatott ki a színezőanyagokkal ellátott üdítőitalok és a gyermekek hiperaktivitása, illetve koncentrációs képességének csökkenése között.

Az ómega-3 zsírsavak adagolása igen hatékony hiperaktivitás ellen

Amerikai kutatók igen hatékonynak találták az ómega-3 zsírsavak adagolását gyermekeknél különböző figyelemhiányos és hiperaktív állapotokban, valamint bipoláris betegségben. Eredményeiket a European Neuropsychopharmacology című ideggyógyászati szaklapban tették közzé.

E-számok és a hiperaktív gyermekek

Riasztó eredményekkel zárult az a vizsgálat, amelynek eredményeit szeptemberben tettek közzé. A Southampton Egyetem kutatói kapcsolatot találtak a különböző élelmiszer-adalékanyagok, illetve a gyermekek körében egyre nagyobb számban tapasztalható hiperaktivitás között.

Védekezzünk az elektroszmog ellen (2.)

Védekeznünk kell minden olyan hatással szemben, amelyhez az evolúció során nem szoktunk hozzá. A cikk első részében többféle ártalmas sugárzás hatásait ismertettük. Most a mobil­telefonról, a számítógépről és a védekezés mindenki által elérhető lehetőségeiről lesz szó.