Hűsítő italok, nyári frissítők (1.)
A hétköznapok forgatagában nem gondolunk arra, hogy mi, emberek természeti lények vagyunk. Keveset pihenünk, sokat és néha erőn felül dolgozunk, így hosszabb kikapcsolódásra inkább csak a nyári szabadság idején kerítünk sort. Ilyenkor a folyók, tavak, erdők és virágos mezők látványára, csendjére vágyunk. Németh Imréné Éva fitoterapeuta természetgyógyász cikke.
„A legnagyobb télben jöttem rá, hogy legyőzhetetlen bennem a nyár.”
(Albert Camus)
Az év során, „borúsabb napokon” a természeti környezetben eltöltött idők szépségei, békéje adhatnak támaszt és lelkierőt a továbblépésre. Test és lélek egyaránt pihenésre vágyik, fontos megadni ezt magunknak. Hatékonyabban és energiával feltöltve folytathatjuk majd a vállalt feladatainkat.
A vízivásnál nincs fontosabb
Sokan a szabad vizek mellett érzik jól magukat, mások a strandfürdők nyújtotta kényelmet, kikapcsolódást kedvelik. Ma már mindenki gondoskodik a megfelelő napvédelemről, matracokról és szórakoztató eszközökről, de a legelemibb dolgokról gyakran megfeledkezünk! Pedig a legfontosabb a megfelelő minőségű és mennyiségű víz fogyasztása.
Kikapcsolódás és nyaralás közben is fokozottan figyeljünk arra, hogy milyen vízigénye van testünknek a forróságban. Köztudott, hogy az emberi test 70-75%-ban vízből áll. A szervezetünkben lejátszódó minden élettani folyamathoz elengedhetetlen a víz jelenléte. Életfontosságú a folyadékok, a víz pótlása a nyári hőségben, és e tekintetben fokozottan érintettek a gyermekek.
A gyógynövényes hűsítő italok ilyenkor is segítenek
Gondoljuk végig, hogy a vízivás mellett milyen italokkal hűthetjük le magunkat, milyen italok pótolhatják a vízveszteséget. Ezenkívül jó, ha azt is tudjuk, milyen gyógynövények segíthetnek abban, hogy ne szomjazzunk és fenntartsuk szervezetünk vízháztartásának egyensúlyát.
A népgyógyászat tapasztalataira mindig támaszkodhatunk. A friss zöld gyógynövénnyel kombinált italok fogyasztásával – ami az egyéni ízlésnek megfelelően változtatható – segíthetünk magunkon a forró nyári időszakban.
Az alábbi italokat ajánlom, amelyek oldják a szomjúságot, és energetikai szempontból hűtő hatásúak.
Limonádé, amit mindenki ismer – kicsit másképp
Szükségünk lesz néhány szál citromfűre, mentalevelekre, citromra és ízlés szerinti édesítő szerekre (akác- vagy hársméz, cukor, édesítőszerek stb.)
Elsőként a friss, alaposan átmosott, zöld citromfű és menta leveleket felaprítva, lazán töltsük bele egy jégkockatartóba. Ezután hideg vízzel öntsük fel a rekeszeket, és tegyük a hűtőszekrényünk fagyasztójába kb. 1,5-2 órára.
Utána 1,5 liter vízbe tegyünk ízlés szerint akácmézet (hársmézet) vagy bármilyen édesítőszert (1-2 levél sztíviát), vagy amivel édesíteni szoktunk, majd facsarjuk bele 1 egész citrom levét. Keverjük össze és tegyük a hűtőszekrénybe.
Amikor a citromfű és menta alapú jégkockánk már fagyott állapotban van, elkezdhetjük a limonádé fogyasztását. Öntsük a pohárba a limonádét, majd – ízlés szerint – egy citromfű és/vagy egy menta jégkockát tegyünk bele. Finom menta és citromízű italt kapunk, ami ízletes, jól oltja a szomjat és kellemesen hideg.
Hatásai többek között: nemcsak hűtő, hanem légúttisztító, enyhe nyugtató, szorongásoldó, szívnyugtató, görcsoldó is, illóolajai epehajtó és antibakteriális, vírusölő (herpesz vírusok) hatásúak. Emellett emésztést serkentő is lehet, bár ez esetben más céllal alkalmazzuk őket.
És ha nincs kiskertünk?
Ilyenkor felmerülhet a kérdés, hogy akinek nincs ilyen gyógynövény a kertjében vagy egy cserépben otthon, az honnan tehet szert ilyen gyógynövényekre? Zöld növényként cserépben ezek gyakran megtalálhatók manapság élelmiszerüzletekben, bevásárlóközpontokban, sőt szárított formában és teafilterben is kaphatók.
Ebben az esetben a levelek kihűlt forrázatát tegyük a jégkockatartóba, utána tegyük a mélyhűtőbe. Az így elkészített jégkockát adhatjuk hozzá a hagyományosan előre elkészített limonádénkhoz.
Kapros kovászléből készült hűsítő ital
Elég megosztó lehet, de bevált az ízletes, kapros kovászlé felhasználásával készült ital is.
Még véletlenül se öntsük ki a kovászos uborka vagy más kovászolt zöldségek (sárgarépa, karfiol, káposzta, cékla) levét.
Hígítsuk fel legalább kétszeres mennyiségű, tisztított vízzel az átszűrt kovászos levet, majd adjuk hozzá a már ismert módon lefagyasztott, kaporlevéllel elkészített jégkockákat.
Nem csak a szomjat oltja
Értékes italhoz jutunk, mert olyan fermentált zöldségféle levét is tartalmazza, ami a vízpótlás mellett az emésztésünket is jótékonyan befolyásolhatja. A kovászolás erjedési folyamata során keletkezett probiotikus hatású baktériumkultúrával a bélrendszert erősítjük. Jól oltja a szomjat, és a nagy melegben a sóveszteséget is pótolja.
Vegyék figyelembe a kovászlé sótartalmát azok, akiknél egészségügyi okok miatt korlátozva van a napi sófogyasztás mennyisége (veseproblémák, magas vérnyomás stb.). A kaporlevél segít puffadás esetén, emésztési zavarokat enyhít, görcsoldó hasfájásnál, sőt a vércukorszintre is kedvezően hathat. Biztonságos fűszer- és gyógynövénynek tekinthetjük.
A kovászlével együtt pedig friss ízű, kellemesen fűszeres, üdítő italt kapunk, amely szomjoltó hatású.
Hisztamindiéta esetén ne fogyasszuk.
Németh Imréné Éva
fitoterapeuta, aromaterapeuta, természetgyógyász, Energy Belváros klubvezető
Tel.: tel:+36 (20) 974 2394
E-mail: nemeva54@gmail.com
Tanácsadás
(Folytatjuk.)
Ha érdeklik önt a szerző más írásai is, figyelmébe ajánljuk előző cikkét.