A vérszegénységtől az ólmon át a szájfényig

Történetem másfél évvel ezelőtt, 2012 augusztusában kezdődött. Egy vérvizsgálat nagymértékű vérszegénységet mutatott nálam (a minimál érték 1/5-ét), amit akkor „tűzoltás” gyanánt vénás vaspótlással kezelt a háziorvosom. Kezdtem kicsit jobban érezni magam, általános gyengeségem sokat javult. De mint alább kiderül, a megoldástól akkor még fényévekre jártam.

A szívelégtelenség legjobb ellenszere az optimizmus

Az optimizmus csökkenti a szívelégtelenség kialakulásának esélyét az ötvenévesnél idősebb népesség körében – derül ki Harvard és a Michigani Egyetem közös tanulmányából. A kutatás során kimutatták, hogy a szívelégtelenség 73%-kal kisebb eséllyel jelenik meg azoknak az idősebb felnőtteknek a körében, akik optimistán tekintenek a világra maguk körül.

A reggeli mozgás hatékonyabb

A reggel végzett testmozgás hatékonyabb, mivel a reggeli napfény segít a szervezet belső órájának beállításában – derül ki egy friss kutatásból, amelynek eredményei alapján azt is megállapították, hogy az irodai dolgozóknak nap közben is érdemes levegőzni egyet az anyagcsere felgyorsításáért. Már egy 20-30 perces séta is elég a chicagói szakértők szerint.

Meditáció és a légzés lehet az allergia enyhítésének kulcsa

Egy új kutatás szerint a stressz súlyosbítja a szénanáthát és más allergiákat, ezért a meditáció és a légzőgyakorlatok kulcsszerepet játszhatnak az allergiás fellángolások enyhítésében. Bár a tüsszögés és a köhögés közismerten stresszt vált ki, a kutatók most úgy vélik, hogy az allergiás fellángolások a stressz és a tüsszögés ördögi körét indíthatják meg.

A napozás csökkentheti a szívroham kockázatát

Egy friss kutatás szerint a D-vitamin jót tesz a szívnek: a koszorúér-betegség akár 32%-kal gyakoribb azoknál, akik hiányt szenvednek belőle. A tudósok ezzel együtt óvatosságra intenek a bőrrák kialakulásának veszélye miatt, ám a kutatás szerint a napfény mértékletes élvezete jó hatással van az egészségre, hiszen hozzájárulhat a szívinfarktus megelőzéséhez.

Mediterrán étrenddel a cukorbetegség ellen

A mediterrán étrend jelentősen csökkenti a diabétesz kialakulásának kockázatát azoknál, akik a szívbetegség szempontjából is fokozott veszélyben vannak – derül ki egy friss kutatásból. Az eredményekhez 19 korábbi tanulmányt elemeztek újra a szakértők, amelyek több mint 162 000 embert vettek górcső alá, átlagosan 5,5 éven át tartó megfigyeléssel.

Tavaszi fáradtság – mit tegyünk?

A fény- és időjárási változások nem tesznek jót a szervezetnek, ahogy ezt a tavaszi fáradság is mutatja. A téli álomigényünket először is csökkenteni kell, mielőtt igazán élvezhetjük a friss színeket, a tiszta levegőt. Ez a legjobban napfényben, de legalábbis fényben sikerülhet, tehát érdemes ebben az időben a napi ritmust a fényviszonyokhoz igazítani.

Agytorna helyett valódi tornával a demencia ellen

Ha szeretné megelőzni az időskori demenciát, jobb, ha keresztrejtvény-fejtés helyett inkább elmegy futni egyet – állítják britt szakértők. Szerintük több bizonyíték mutat arra, hogy a kardio mozgásformák segíthetnek csökkenteni a demencia kialakulási esélyeit, ugyanakkor szinte semmi nem bizonyítja, hogy az agytornával megelőzhető lenne az elbutulás.

A stressz megnehezíti a teherbe esést

Szakemberek szerint a stressz duplájára növeli a nők esélyét a meddőségre, de már napi 20 perc séta is visszájára fordíthatja a dolgot. A stressz-hormon szintje és a teherbe esés közötti összefüggést még 2010-ben mutatták ki a tudósok, de a mostani vizsgálat az első, amely azt mondja ki, hogy az érzelmi és mentális feszültség egyaránt meddőséget okozhat.

Macskajaj – mi segít?

Sokan vannak, akiknek számos alkalom adódik arra, hogy alkoholt igyanak. Gyakran azonban nem állnak meg egy pohárnál, és reggel másnaposságra ébrednek: zúg a fejük, háborog a gyomruk, a szervezetük víz után kiált. Hogyan lehet elkerülni a macskajajt, és mit tehetünk, ha már a pohár fenekére néztünk? Húsvét előtt biztosan többen hasznosíthatják a tanácsokat.