A lenmagban, bármilyen apró, nagyon sok erő rejlik. Az ókori egyiptomiak szerint a len volt az első növény, melyet az istenek teremtettek. A lenmagot – egyedi összetételének köszönhetően – az egész világon ma is széles körben használják mind a népi, mind a hivatalos gyógyászatban.
Vigyázzunk a bőrünkre!
Megérkezett a kánikula, mindenki igyekszik a vízpartra, strandra. A védelemről azonban ne feledkezzünk meg semmiképpen, mielőtt kitesszük a bőrünket a nap sugarainak. Néhány fontos dolgot tudnunk kell, akármilyen adottságokkal is rendelkezünk.
Mindig kéznél lévő energiák: mudrák
Két csuklónkat tegyük a térdünkre, tenyérrel fölfelé. Érintsük össze hüvelyk- és mutatóujjunkat, a többit kinyújtva, de ne mereven tartsuk. A leghíresebb buddhista szobrok klasszikus kéztartása. Szimbolikája szerint az emberi és isteni egyesülést jelképezi.
Nevünkben a sorsunk
Elmegyünk egy numerológushoz, megkérdezi a nevünket és a születési dátumunkat, és már sorolja is, hogy mit tartogat számunkra a jövő. Ilyen egyszerű lenne? Természetesen nem. Amit megtudunk magunkról, az nem kőbe vésett tény, hanem váz, amelyre felépíthetünk egy jobb és teljesebb életet.
Parlagfű: árt vagy használ? (1.)
Irtása kötelező, neve egyet jelent az allergiával. De vajon biztos-e, hogy így van? A növény mindenesetre különleges és lehet, hogy ártó hatását mi magunk idézzük elő.
Életstílus áldozatok
Túlsúlyos, boldogtalan, egészségtelen – a fejlett országokban egyre több gyerekre illenek ezek a jelzők. A szakértők pedig riadót fújnak, és stratégiákat javasolnak, hogy megvédhessük gyermekeinket a betegségektől és lelki kínoktól.
Még egy falatot?
Ha egyik nap az ajánlott napi bevitel több mint 100%-át fogyasztjuk el, akkor másnap annyival kevesebbet kell magunkhoz vennünk? Nem, ez egyáltalán nem így működik.
Nagyanyáink csodaszere
Természetes gyógymódot keres a stressz ellen? Merüljön el egy levendulamező szépségében! S nem is kell ehhez Provence-ba utaznia, ilyenkor júniusban a tihanyi Belső-tó környékén is élvezheti a lenyűgöző látványt és a megnyugtató illatot.
Allergia: mítosz és valóság
Hazánkban jelenleg a lakosság több, mint 25 százaléka küzd különböző szintű allergiával. A tünetek kezeléséről számos hiedelem kering a köztudatban. Az allergiával kapcsolatos tévhitek eloszlatásában Dr. Balogh Katalin, a Budai Allergiaközpont allergológusa volt segítségünkre.
Lomtalanítsuk a házipatikát
Érdemes évente egyszer átnézni a házipatikát, és kiválogatni a régi, lejárt vagy már felesleges (megmaradt) orvosságokat. A legjobb, ha mindjárt odakészítünk egy papírdobozt vagy zacskót, amibe a kidobásra ítélt gyógyszereket gyűjtjük. Így a nagytakarítás után egyszerűbb lesz a hulladék kezelése.