Nem kielégítő a gyermekek étrendje

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a gyermekek helyes táplálkozása, hiszen ez döntő hatással van a felnőttkori egészségükre, életminőségükre. Sajnos a legújabb ismereteink szerint nem állunk túl jól ebben a témában, mivel egyre több betegség – hiánybetegségek, cukorbetegség – jelentkezik jóval előbb, mint néhány évtizede.

Könnyebben emlékszünk, ha rajzolunk

Érdemes lerajzolni azt, amire emlékezni szeretnénk, ez ugyanis hatékony eszköz a memória javítására. Akik lerajzolták a szavakat, több szóra emlékeztek, mint azok, akik többször leírták a szavakat. A rajzolók nem ritkán akár kétszer annyi szót is fel tudtak idézni, mint az írók. Az egyáltalán nem befolyásolta az eredményeket, hogy ki mennyire ügyesen rajzol.

A testünk okos, figyeljünk rá! (2.)

Ha az egészségünkkel valami nincs rendben, a testünk gyakran küld figyelmeztető jeleket. A stressz például gyomorpanaszokat vagy fejfájást okozhat, de külső tünetek, például a sápadt bőr, a nyelvlepedék, vagy elszíneződött körmök is utalhatnak betegségre vagy hiányra a szervezetben. Ha ismerjük ezeket a jeleket, könnyebben előzhetjük meg a betegségeket.

A testünk okos, figyeljünk rá! (1.)

Ha az egészségünkkel valami nincs rendben, a testünk gyakran küld figyelmeztető jeleket. A stressz például gyomorpanaszokat vagy fejfájást okozhat, de külső tünetek, például a sápadt bőr, a nyelvlepedék, vagy elszíneződött körmök is utalhatnak betegségre vagy hiányra a szervezetben. Ha ismerjük ezeket a jeleket, könnyebben előzhetjük meg a betegségeket.

Mitől őszülünk meg?

Az ápolt és természetesen csillogó haj mind a férfiaknál, mind a nőknél a szépség mércéje, személyiségünk kifejezője is. Amikor aztán felfedezzük az első ősz hajszálat, az sokkoló élmény. Az ősz hajat általában az életkorral és az öregedéssel hozzuk kapcsolatba, de bizonyos okok miatt már fiatal korban is ezüstössé válhat a haj. Mi lehet ennek az oka?

Közeleg a fényvédők ideje

Csak megérkezik már a tavasz, itt az ideje, hogy leszámoljunk a téli szürkeséggel, és élettelivé varázsoljuk kimerült bőrünket. Az alapos tisztítás, a frissítő arcradírozás és az üdítő hidratálás mellett a fényvédelemről se feledkezzünk meg. A bőrgyógyász-kozmetológus elárulja, milyen szépségpraktikákkal járulhatunk hozzá bőrünk tavaszi újjászületéséhez.

A bocsánatkérés hat kulcseleme

A bocsánatkérésnek hat kulcseleme van, amelyek jelentőségteljesebbé teszik a gesztust, és ezek közül kettő kihagyhatatlan. Mindenképpen fontos, hogy elismerjük a hibánkat és felajánljuk a kártalanítást. Ha szemtől szemben kérünk bocsánatot, a szemkontaktus, az őszinteség megfelelő kifejezése és az ehhez hasonló tényezők is fontos szerepet játszanak.

Tervezzünk élvezetes étkezéseket!

Az egészséges táplálkozás sok ember számára unalmas és nem túl ízletes fogalmakat jelöl. Az egészséges táplálkozás azonban minden más, csak nem ez! Olyan étkezésforma, amely az egész élelmiszerskálát magában foglalja, vagyis változatos, vegyes étrendet jelent. Kiváltképp a friss élelmiszerek, a gyümölcsök, zöldségek és fűszerek serkentik az ízlelőbimbókat.

Ne nyomkodja, ne dörzsölje, inkább várjon!

Noha az ember gyakran érez ellenállhatatlan vágyat, hogy kinyomja a pattanásait, a dermatológusok szerint ez nem tartozik a legjobb ötletek közé, mert általában csak romlik a helyzet. A bőr pórusai átengedik az izzadságot és a faggyút, de az elhalt bőrrétegek és az összegyűlt baktériumok gyakran eltömítik a járatokat, és így máris kész a baj.

Az autisták nem antiszociálisak

Nem igaz, hogy az autisták képtelenek mások érzelmi szükségleteit figyelembe venni. Azok, akik kevésbé képesek empátiára és érzelmeik kifejezésére, általában az alexithymiával küzdenek. Az autisták ugyanannyira törődnek embertársaik érzelmeivel, mint mások, csak éppen hajlamosabbak egy olyan állapotra, amely az empátia megjelenését, ill. kifejezését gátolja.