Meditációval a szorongás ellen

A kutatók a buddhista szerzetesekhez hasonlóan már régóta tudják, hogy meditációval oldani lehet a szorongást, a folyamat mikéntje azonban eddig ismeretlennek számított. A Wake Forest Baptista Orvosi Központ kutatóinak most sikerült kimutatniuk a folyamatban részt vevő agyműködéseket. „Bár tudtuk, hogy gyógyszerrel oldani lehet a szorongást, arra korábban nem jöttünk rá, milyen agyi folyamatok játszanak közre a szorongás csökkentésében egészséges emberek esetében” – nyilatkozta Fadel Zeidan, a tanulmány szerzője. „Kutatásunkban azonosítottuk, mely agyi területek aktiválódnak, és melyek deaktiválódnak a meditációval végzett szorongásoldás folyamán.”

Nem csak az idősek szenvednek memóriaproblémáktól

A legfrissebb kutatási eredmények szerint egyre több fiatal és középkorú szenved memóriagondoktól. Bár a memóriaproblémák jellemzően csak idősebb korban jelentkeznek, a legújabb kutatás eredmények szerint a 18 és 39 év közötti fiatal nők és férfiak is egyre gyakrabban tapasztalnak memóriazavarokat. Szakértők szerint ennek fő oka a stressz, valamint az, hogy a legtöbben több párhuzamos feladatot is ellátnak egyszerre.

Elhízás: hogyan befolyásolja az étvágyat a gyulladás?

A hosszú időn át fennálló, enyhe gyulladás és az átlagon felüli étvágy egyaránt jellemző az elhízottakra. Ennek a megfigyelésnek látszólag ellentmond, hogy az akut gyulladás több betegség esetében is étvágytalansággal jár. A Szingapúri Képalkotó Diagnosztikai Társaság tagjai egereken tanulmányozták, hogyan hat a krónikus és az akut gyulladás az étvágyra.

Tökmag: az egészséges nass

Ebben a kis magban hatalmas erő rejlik: amellett, hogy finom, nagyon egészséges is, és számtalan betegség megelőzésében játszik fontos szerepet. Az már régóta nem titok, hogy a magok – beleértve a tökmagot is – tele vannak vitaminnal, ásványi anyagokkal. Így tehát aki szeret nassolni és ropogtatni valamit este a tévé előtt, csoki helyett jobb, ha tökmaghoz vagy napraforgó maghoz nyúl. A tökmag fő alkotóeleme az olaj és a protein, mindössze 10%-ban tartalmaz csak szénhidrátot.

Gyorsabban ketyeg a biológiai óra a városokban

A legújabb kutatás szerint a városi élet jelentős hatást gyakorolhat az emberek és állatok biológiai órájára. A Proceedings of the Royal Society B szaklapban megjelent kutatásban a német Max Planck Ornitológiai Intézet és a skóciai Glasgow Egyetem kutatói feketerigók cirkadián ritmusát, vagyis napi biológiai óráját mérték Dél-Németországban vidéken és városokban.

Puffadás, gyomorégés helyett: tippek a jobb emésztésért

A rohanó életvitel, a helytelen étkezés, a stressz és a kevés mozgás miatt sokan küzdenek emésztési panaszokkal. Gyakran a túl gyorsan, vagy az egyszerre elfogyasztott túl nagy mennyiségű étel a gond, de a mozgáshiány, vagy a túlsúly is fokozhatja a tünetek erősségét, gyakoriságát. Dr. Hidvégi Edit gasztroenterológusnak, a Budai Allergiaközpont orvosának segítségével áttekintjük a leggyakoribb problémákat és kezelésükkel kapcsolatban is igyekszünk megoldást kínálni.

Biztonságos az immunrendszert edző szklerózis multiplex terápia

A kísérleti eredmények alapján biztonságos az az új fejlesztésű kezelés, amely a szklerózis multiplexes (SM) betegekben megakadályozza, hogy a szervezet saját idegrendszerét támadja. Szklerózis multiplex esetén az idegsejteket védő mielinhüvely elpusztul, ezért az idegek nehezen tudják közvetíteni a jelzéseket. A Science Translational Medicine szaklapban közzétett kísérletben kilenc betegben próbálták arra tanítani az immunrendszert, hogy hagyjon fel a mielinhüvelyek elleni támadással.

A 20 legnagyobb tévhit a fitneszről

A kocogás rossz az ízületeknek, a kerékpározás impotenssé tesz és ez erőtréning kifejleszti a testépítő-izmokat? Fogyunk-e az erőgépekkel, jó-e, ha fájnak az izmaink, tabu-e a kávé a sportolóknak? Lássuk a 20 legismertebb, fitnesszel kapcsolatos tévedést, hogy az utolsó kifogást is megcáfoljuk, hogy miért ne sportoljon.

Tovább tartanak az internetes kapcsolatokból születő házasságok

Ha élete párját keresi, a legfrissebb kutatási eredmények szerint az a legjobb, ha az interneten kutakodik: az interneten összeismerkedett házasok ugyanis a felmérési adatok szerint boldogabbak és tovább is maradnak együtt, mint a hagyományos módon megismerkedett párok. A két csoport közti különbségek ugyanakkor elég csekélyek, még úgy is, hogy a tudósok viszonylag sok online kapcsolatból született házasságot vizsgáltak meg. John Cacioppo, a Chicago Egyetem Kognitív és Szociális Idegtudományi Intézetének vezetője szerint azonban a kutatási eredmények még ezzel együtt is megnyugvást jelenthetnek azoknak, akik attól félnek, hogy az internetes fórumok nem alkalmasak párkapcsolatok kialakítására.

Árvíz után: szárítás, penészmentesítés

Az árvizek nem csak a balesetveszély és az ivóvízbázis fertőzése révén fenyegetik az egészségünket. A levonuló ár nyomán a beázott falakon, átnedvesedett bútorokon, elpusztult növényzeten elszaporodnak a penészgombák, amelyek allergiát és asztmát okozhatnak. Hogyan védhetjük meg az egészségünket és javainkat– a megoldási lehetőségekről dr. Magyar Donát, a Budai Allergiaközpont aerobiológusa beszél.