Küldetésünk

Az ENERGY cég 1995-ben jött létre. Cseh alapítók által létrehozott, napjainkban már számos országban, elsősorban Európában jelen lévő, nemzetközi társaság, amely hatékonyan működő, egységes rendszerbe foglalta saját kutatómunkáját, termékeinek fejlesztését, gyártását és forgalmazását. Az egész világon egyedülállónak számító készítményeinek alapanyagait és a bennük foglalt bioinformációkat a legtisztább természetes forrásokból nyeri.

Veszélyes dezodorok, fényvédők

Tudom, nem szabad olyan nagyon kritikusnak lennünk, hiszen a mai világban már szinte mindenre ráfoghatjuk, hogy káros, mérgező vagy rákkeltő… Miért éppen a kozmetikumokat emelem ki a számtalan „lehetőség” közül? Azért, mert sokkal naponta találkozunk, érdemes tehát figyelni.

Új egészségvizsgáló rendszer: I-health

Az I-health® rendszer alapját az ősi kínai meridiánrendszer és a nyugati orvoslás elemeinek kombinációja képezi. Lehetőséget nyújt a rejtett betegségek kimutatására, terápiájára. Finom beavatkozás révén előbb energetikai, majd testi szinten is kijavítja a rendellenességeket.

Sugárzó válaszfalak

Csontritkulás, porcleválás, izomgörcsök, migrén, koncentrációs zavarok, fokozott stressz, nyugtalan alvás, belső feszültség, gyengülő immunrendszer – ilyen és hasonló bajokat okozhatnak otthonunkban a veszélyes elektromos terek. Gyakran a falban rejtőző vezetékek a bűnösök.

Tavasz: testi-lelki megújulás (1.)

Talán csak néhány nap már, és vége a szürke télnek, kimerészkedhetünk a természetbe. Érdemes jól szétnézni, mert máris találhatunk olyan növényeket, amelyek segítenek a tavaszi felfrissülésben, vitaminpótlásban, méregtelenítésben. Az ibolya nemcsak „szerény”, hanem gyógyít is…

Kövér gyerekek

Tömi magába a csipszet, a „mekiben” ebédel, szabadidejét a számítógép előtt tölti. Ő a hibás, ha elhízik? A válasz: nem. A követendő minta hiánya, a környezet közömbössége miatt egyre több a kövér gyerek. A magukra hagyott fiatalok nem tudhatják, hogy másképp is lehetne élni.

Hajszépítő receptek

Minden nő ékessége a dús, fényes hajkorona. Persze ha olyan hajunk volna, mint a reklámokban szereplő hölgyeknek. A gyakorlat sokszor más: zsíros vagy túl száraz, töredezett, kócos loboncunkkal nemigen tudunk mit kezdeni. Van megoldás, házilag is készíthetünk szuper hajápolót!

Segít a lágylézeres keringésjavítás

Fáj a feje? Feledékeny? Szédül? Cukorbeteg? Érelmeszesedése van? Ha a válasz: igen, akkor érdemes megismerkednie a legújabb lágylézeres, keringésjavító kezeléssel. Az agyi és végtagi keringési zavarok otthon is alkalmazható, hatékony és fájdalommentes gyógymódjáról van szó.

Ne hagyjuk sírni!

Amikor megszületik egy baba, a legtöbb anya abban a hitben viszi haza a gyermekét, hogy az jó ideig majd csak eszik és alszik. Az esetek többségében azután gyorsan kiderül, hogy ez nem így van! Szeretnék eloszlatni néhány hiedelmet a csecsemők, gyermekek alvásával kapcsolatban.

Az antioxidánsok nem mindig jótékonyak, az oxidánsok nem mindig ártalmasak

Évek óta halljuk, mennyire hasznosak az anioxidánsok, mert óvják a szervezetet a káros, oxidáló, akár rákot is okozó hatásoktól. Veszünk kapszulát, tablettát, eszünk csodás hatású ételeket – erre most kiderül: nem biztos, hogy jól tesszük! A túl sok antioxidáns káros is lehet.