Több ételt szednek a gyerekek a nagyobb tányérba

Egy amerikai kutatás arra az eredményre jutott, hogy a gyerekek több ételt szednek ki maguknak és így több kalóriát fogyasztanak, ha nagyobb tányért tesznek eléjük. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a felnőttek esetében korábban igazolt jelenség a gyerekeknél is megfigyelhető-e. „A vizsgálati eredmények alapján megfigyeltük, hogy a kutatásban résztvevő gyerekek átlagosan 90 kalóriával több ételt fogyasztottak, ha nagyobb tányért tettek eléjük.”

Sokkal keményebben kell dolgozniuk a konditeremben az elhízott nőknek, mint a férfiaknak

Az amerikai lakosság több mint egyharmada túlsúlyos és közülük is rengetegen szenvednek az olyan járulékos betegségektől, mint a kettes típusú diabétesz és a különböző szív- és érrendszeri betegségek. Az úgy nevezett ‘elhízás járvány’ ellen a szakértők szerint a legjobb ellenszer az egészséges étrend és a rendszeres testmozgás.

Mi a különbség a combon található és a hasi zsír között?

A férfiak általában a hasi területen tárolják a zsírt, és nem rendelkeznek nagy tartalékokkal a csípő és a comb tájékán. A nők viszonyt hajlamosabbak a „körte” alkatra – több zsírt raktároznak a csípőjükön és combjukon, mint a hastájékon. Miért más alkatúak a nők és a férfiak? Steven R. Smith, a Floridai Kórház Sanford-Burnham Kutatóintézetének szakértője szerint egyelőre nincs pontos válaszunk.

Kövérebbek vagyunk, mint gondolnánk

A legfrissebb kutatási eredmények szerint mind kövérebbek vagyunk, mint azt gondolnánk, és főleg a nők hajlamosak alábecsülni méreteiket. Úgy tűnik, egy átlagos nő körülbelül 2,3 kilogrammal nyom többet idealizált súlyánál – a legoptimistábbak a 30-as éveik végén járó nők, ők ugyanis 3 kilóval gondolják könnyebbnek magukat valódi testsúlyuknál.

Jobb a napi háromszori étkezés a túlsúlyos nőknek

Étkezési szakértők körében is régóta tartja magát az az elképzelés, mely szerint az egészséges anyagcsere fenntartásához jobb, ha naponta többször eszünk kisebb adagokat. A Missouri Egyetem legújabb kutatási eredményei szerint azonban az egész napon át tartó nassolás akár káros is lehet, főleg a túlsúllyal küzdő nőkre nézve.

Elváltozást okozhat a hipotalamuszban a zsírdús étrend

A zsírban gazdag étrend károsíthatja azt az étvágyat és az energiafelhasználást szabályozó agyi területet, ami testsúlyunk alakulásáért felelős – számoltak be az Aberdeeni Egyetem munkatársai a Brit Tudományos Fesztiválon. Ez segít megmagyarázni, miért olyan nehéz a túlsúlyos embereknek lefogyni, majd megőrizni az alacsonyabb testsúlyukat.

Károsítja a gyerekek szívét az energiaital

Szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy az energiaitalok rendkívül károsak a gyerekek számára, mivel a koffein mellett még számos olyan kémiai anyagot tartalmaznak, melyek mind veszélyt jelentenek a fiatalok egészségére. Dr. Steven Lipshultz, a Miami Egyetem Miller Orvosi Karának gyermekgyógyász professzora az alábbiak fényében úgy véli, az italok a gyerekek számára a legkisebb mennyiségben sem ajánlottak.

Rövid, de intenzív edzésekkel is felvehetjük a harcot az elhízás ellen

Akár naponta 200 extra kalóriát is elégethetünk a rövid, de intenzív edzésekkel – derült ki a Colorado Állami Egyetem új kutatásból. Ha kevés szabadideje van, inkább neki sem áll sportolni? Mostantól ez sem lehet kifogás, ugyanis már 25 perc közepesen intenzív edzés, amely tartalmaz néhány perc kemény szakaszt, annyira felpörgeti a szervezet anyagcseréjét, hogy a nap folyamán még összesen 200 extra kalóriát éget el.

Az agyunk is hizlalhat

Nemcsak a kalória és a mozgás számít. Állandóan azt hajtogatják, hogy a túlsúly a túlzásba vitt evés és a mozgáshiány következménye. A kutatók most azt állítják, hogy agyunk is felelős lehet a hízásért. A Michigani Egyetem kutatói szerint egyesek agyában mások az „áramkörök”, ami azt jelenti, hogy nem reagálnak az étvágyat szabályozó egyik hormonra.

Betegség vagy „csak elhízás”?

Az elhízás a szív- és érrendszeri betegségek egyik jelentős kockázati tényezője, az elhízással összefüggésben jelentősen nő a halálozás is. Ezen elrettentő tények ellenére a magyar lakosság kétharmada túlsúlyos vagy elhízott. A Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) és a Harcosok Étrendje (HÉ) éppen ezért indított figyelemfelkeltő kampányt, mellyel a helytelen táplálkozási szokásainkra, egyben az időszakos – napszaki – böjtölés fontosságára hívják fel a figyelmet.