A cukor korunk legveszélyesebb drogja, meg kellene adóztatni

Az embereket le kellene beszélni a cukor fogyasztásáról, mert valóságos kábítószerként hat a szervezetre – mondta Paul van der Velpen, az amszterdami közegészségügyi hivatal vezetője. Érvelése szerint fehérje és zsír fogyasztása esetén jelentkezik a jóllakottság érzete, míg a cukornál nem, így fennáll a túlevés veszélye.

A gyerekkori elhízás négyszeresére növeli a magas vérnyomás kockázatát

Egy friss kutatás szerint az elhízott gyerekeknek négyszer nagyobb esélyük van arra, hogy felnőttkorukra magas lesz a vérnyomásuk, mint normál súlyú társaiknak. A kutatást vezető dr. Sara Watson elmondta, hogy a hipertónia kockázata már gyerekkorban kialakulhat, ennek következtében pedig később kardiometabolikus szindróma alakulhat ki.

Cukor nélkül egészségesebben!

A legtöbb ember szereti az édességet, és napközben szívesen nassolgat, szakemberek szerint, azonban nagy a veszélye annak, hogy a cukor egyeseknél valódi függőséget okoz. Francia kutatók nemrégiben egy kísérlet során azt is kimutatták, hogy az amúgy kokainfüggő patkányok a laboratóriumban a kábítószer helyett inkább a cukrot választották.

Az iskolai menza és a képernyő előtt töltött idő is hibásak a gyerekkori elhízásban

Az egyre nagyobb mértéket öltött gyerekkori elhízással kapcsolatban végzett legfrissebb kutatások szerint a jelenség hátterében elsősorban az iskolai menzán fogyasztott ebédek és a napi két vagy annál több képernyő előtt töltött óra állhat. A Michigan Egyetemen végzett kutatás során az is kiderült, hogy bár az elhízás mögött számos általános, a többségre jellemző ok is áll, akadnak nemspecifikus tényezők is.

Összefügg az óvodások elhízásával a cukros üdítők fogyasztása

Azok az ötévesek, akik mindennap cukros üdítőket, sportitalokat vagy gyümölcsleveket isznak, nagyobb valószínűséggel tartoznak az elhízottak közé, mint ezekből ritkábban fogyasztó társaik. Bár a cukros üdítők és a túlsúly közötti összefüggés alaposan dokumentált a szakirodalomban, ami a tizenéveseket, valamint a felnőtteket illeti, a kisgyermekek körében mindeddig nem volt egyértelmű bizonyíték.

Növeli a migrén kockázatát az elhízás

A túlsúly fejfájás kockázatát fokozó hatása főként fiatalabb, európai származású hölgyeknél érvényesül – hangzott el a bostoni Nemzetközi Fejfájás Kongresszuson. Dr. B. Lee Peterlin és a Johns Hopkins Egyetem (Baltimore, Egyesült Államok) munkatársai megállapították, hogy a túlsúlyos egyéneknél megnövekszik az epizodikus migrén kialakulásának kockázata.

Könnyebben híznak az éjszakai baglyok

A Pennsylvania Egyetem szakemberei arra hívják fel a figyelmet, hogy minél később fekszik le valaki, annál nagyobb az esélye a súlygyarapodásra, mivel míg a többiek békésen alszanak, az éjszakai baglyok még hajnalban is a hűtőben kotorásznak némi nassolnivaló után. Egy alváslaboratóriumban végzett kutatás kimutatta, hogy azok az alanyok, akiket hajnali négyig ébren tartottak, több mint 550 extra kalóriát vettek magukhoz a késői órákban, ráadásul az éjjeli nassolás során általában az átlagosnál zsírosabb ételeket választottak. Így aztán nem csoda, hogy ezek a kísérleti alanyok öt nap alatt jóval többet híztak, mint azok, akiket hagytak időben elaludni.

Elhízás: hogyan befolyásolja az étvágyat a gyulladás?

A hosszú időn át fennálló, enyhe gyulladás és az átlagon felüli étvágy egyaránt jellemző az elhízottakra. Ennek a megfigyelésnek látszólag ellentmond, hogy az akut gyulladás több betegség esetében is étvágytalansággal jár. A Szingapúri Képalkotó Diagnosztikai Társaság tagjai egereken tanulmányozták, hogyan hat a krónikus és az akut gyulladás az étvágyra.

Hogyan ne csábuljunk el a svédasztalok közelében?

Fogyókúrázók számára kevés nagyobb kísértés van egy svédasztalos vendégségnél, ahol bármiből korlátlan mennyiségben fogyaszthat az arra járó, ám az American Journal of Preventive Medicine című lapban megjelent tanulmány éppen ebben kíván segítséget nyújtani tanácsaival. Amint arra a beszámoló felhívja a figyelmet, a svédasztalok két nagy veszélye a korlátlan mennyiség és az óriási választék.

Zsírórák, avagy mikor fenyeget leginkább a túlevés veszélye?

A legtöbben akkor nyúlnak egy-egy sütemény vagy csokiszelet után, ha kicsit besokalltak és elegük van. Nem csoda tehát, hogy a kényelmi evés szempontjából leginkább kényes időszak a szakértők szerint a munkakezdés előtti vasárnap este. A felnőtt lakosság közel fele (48 százalék) leggyakrabban vasárnap este hét és tíz között esik kísértésbe, hogy valamilyen ropogtatnivalót vagy süteményt tömjön magába.