Az első karácsony kisbabával

A karácsony előtti feszültség automatikusan átragad a kisbabára is. Tervezzük meg időben, hogy mikor akarunk vásárolni menni, mit szeretnénk főzni, valamint azt is, hogy mikor és hogyan akarjuk feldíszíteni a lakást. A baba mindebből ugyan nem sokat fog még fel, de minél nyugodtabban végezzük az előkészületeket, annál jobban érzi magát.

Juhász Gyula: Karácsony felé

Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívembenIlyenkor decemberben.A szeretetnek csillagára nézek,Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,Ilyenkor decemberben. Bizalmas szívvel járom a világot,S amit az élet vágott,Beheggesztem a sebet a szívemben,És hiszek újra égi szeretetben,Ilyenkor decemberben.

Allergénmentes karácsonyi menü gyermekeknek

A karácsony a gyerekek számára elsősorban a játék, az ajándékvárás ünnepe, de ők is kiveszik a részüket az eszem-iszomból is. Kisgyermekes szülőként gondolnunk kell azonban arra, hogy a korábbi jól bevált karácsonyi menüsort a kicsi életkorának megfelelően alakítsuk át. Dr. Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gasztroenterológusának tanácsai segíthetnek ebben.

Karácsony egyedül, otthon

Számos oka lehet annak, hogy valaki karácsony este egyedül ünnepel. A világban szétszóródott gyerekek, elhalt családtagok, rosszul sikerült házasság, távolra szakadás a családtól. Bármi is az ok, karácsonykor általában sokkal súlyosabbnak érezzük a magányt, az egyedüllétet. Adunk néhány tanácsot ennek az időszaknak a könnyebb elviselésére.

Juhász Gyula: Karácsony felé

Kellemes, szép ünnepeket kívánunk minden kedves látogatónknak, olvasónknak! Reméljük, hogy ezután is szívesen jönnek hozzánk, és mindig találnak valami érdekességet, újdonságot. Most, kiszakadva kissé a megszokott napi forgatagból, ezzel a szép verssel köszöntjük Önöket, amely segíthet abban, hogy megálljunk egy pillanatra, magunkba nézzünk – és megpróbáljuk derűvel, szeretettel nézni a világot.

Öltöztessük ünneplőbe a lakást!

Karácsonykor nem csak a szívünket és a karácsonyfát öltöztetjük ünneplőbe, hanem a lakásunkat is. Ez az az alkalom, amikor bőven adagolhatjuk a csillogást, a színeket. Szép párosítás a fehér-ezüst-kék, vagy az arany, pirossal és zölddel. Sokan választják a lilát, rózsaszínt, de dönthetünk úgy is, hogy a természetes anyagokat, a fát, a vesszőt, a csuhét, a terméseket részesítjük előnyben.

Gasztroajándékok karácsonyra

Felnőttek, megállapodott emberek ajándékozása esetén előbb-utóbb felmerül a probléma, hogy már „mindenük van”. Lakás berendezve, konyha teljesen felszerelve, kedvenc zenéi, könyvei már ott sorakoznak polcon, a kozmetikumok, divatcikkek terén megvan az egyéni ízlése, amit vagy ismerünk vagy nem… Minden évben számos olyan ajándékot adunk (és kapunk), amely aztán csak keresi a helyét a lakásban, használni nem igazán tudjuk, elajándékozni nem merjük, szükségünk nincs rá.

Pihentető karácsonyi időszak?

Ismeri az Idétlen időkig c. filmet? Bill Murray játssza a főszereplőt, aki egy időhurokban ül, újra meg újra ugyanazt a napot éli meg – és újra meg újra ugyanazt a hibát követi el. Hasonlóan teszünk mi is minden évben. Megint úgy tűnik, hogy szinte a semmiből már itt is van a karácsony, és egyre több időt vesztegetünk a céltalan ajándékkereséssel, a karácsonyfát csak akkor vesszük meg, amikor már nincs választék, és annyira stresszessé tesz bennünket a szervezési maraton, hogy december 24-én inkább már csak egy fürdőre vágyunk, mint az ünneplésre. Ennek nem kell így lennie!

Időben gondoljunk a karácsonyra

Ön is minden évben stresszesnek találja az adventi időszakot? Ha időben rákészülünk a feladatokra és egyszerűsítjük, amit lehet, akkor a decemberi időszak azzá válhat, amiről eredetileg is szól – a szeretetről, együttlétről, csodavárásról. Gondoljuk át a teendőket, rakjuk sorba őket, készítsünk listát, így megkönnyítjük a dolgunkat, és nagyobb a valószínűsége annak, hogy nem felejtünk el valami fontosat…

Fény Ünnepi Üdvözlet – A Világ Világossága bennünk születik

Az őszi napfordulótól a téli napfordulóig tartó időszakban egyre rövidülnek a nappalok, és egyre több sötétségben van részünk egészen addig, míg Karácsonykor, a Szeretet Ünnepén megszületik a Fény. De ugyanígy világunk folyamatai is egyre több olyan eseményt, helyzetet hoznak, amelyek nem éppen a Fényt képviselik, így általánosságban is megtapasztalhatjuk, hogy túl sok a sötétség körülöttünk.