Hogyan reagál agyunk a félelmetes dolgokra?

A Journal of Neuroscience című lapban nemrég közzétett tanulmány szerint teljesen normális jelenség, hogy azok, akik valamilyen poszttraumás stressz áldozatai, ha bármilyen, számukra ijesztőnek tűnő dolgot látnak, azonnal megrémülnek, hiába vannak tudatában annak, hogy amúgy teljesen biztonságos helyen tartózkodnak és nincs mitől félniük. Sőt, amint arról a Florida Egyetem szakemberei beszámoltak, mindez olyanok között is előfordulhat, akik amúgy nem szoronganak semmitől.

Depresszió és szorongás multimédiás eszközöktől?

Azok az emberek, akik gyakran egyszerre több médiafelületet is használnak – például tévéznek, miközben számítógépeznek, vagy számítógépes játékot játszanak – gyakran depressziósak és szoronganak – derült ki a Michigan Állami Egyetem kutatásából. A kutatók szerint fontos, hogy fény derüljön az ok-okozati összefüggésre. A tanulmány a Cyberpsychology, Behavior and Social Networking oldalain jelent meg.

Átragadhat a gyerekekre is a szülők fogorvostól való félelme

A fogorvostól való félelem gyakori probléma a gyermekgyógyászatban. Ha a szülők félnek a fogorvostól, nagy valószínűséggel gyerekeikre is átragad ez az érzés. A madridi Rey Juan Carlos Egyetem kutatói szerint ugyanis az érzelemátvitel ilyen esetekben is működhet. A tanulmány az International Journal of Paediatric Dentistry oldalain jelent meg.

Oldják a műtétre váró gyerekek szorongását a rajzfilmek

Az Anesthesia & Analgesia című lapban megjelent tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy az altatásra és műtétre váró gyerekek szorongását, félelmét csökkenteni lehet azzal, ha kedvenc rajzfilmjeiket nézhetik. A Chonbuk Nemzeti Egyetemi Kórház kutatói 130 három és hét év közötti gyereket figyeltek meg, akik legtöbbje rutinműtétre várt.

Memóriagondok? Lehet, hogy a gyógyszerek a ludasak!

Dr. Cara Tannenbaum, az Montreali Geriátriai Intézet (IUGM) kutatási elnöke szerint az álmatlanság, szorongás, viszketés és allergia kezelésére használt gyógyszerek káros hatással lehetnek a koncentrációra és memóriagondokat is okozhatnak idősebbek esetében. A 65 év felettiek közel 90 százaléka szed legalább egy receptköteles gyógyszert. Az ebben a korcsoportban lévők 18 százaléka panaszkodik rendszeresen memóriagondokra és kisebb kognitív zavarokra. A legújabb kutatások szerint akár szoros összefüggés is lehet a kettő között.

Hosszú távon is ártalmas a gyerekre a szülők veszekedése

Friss kutatások szerint, a szülők állandó veszekedése, az ajtócsapkodások vagy éppen a fagyos légkör rendkívül károsan hathatnak a gyerekek lelkiállapotára. A tanulmány szerzői hangsúlyozták, hogy azok az óvodások, akiknek a szülei rendszeresen és erőszakos módon veszekednek egymással, idősebb korukra lelkileg bizonytalanabbak lesznek, akiknek körében gyakrabban jelentkezik a depresszió, a szorongás és a magatartásbeli gondok.

Javítja a vizsgaeredményeket a vízivás

Egy 447 egyetemi hallgató részvételével készült felmérés tanúsága szerint a vizsgázás közben vizet fogyasztók teljesítménye jobb, mint azoké, akik semmit sem isznak. Sőt, a megfigyelések szerint a vizet fogyasztók eredményei saját korábbi teljesítményükhöz képest is mintegy 5 százalékkal javultak. Az East London és a Westminster Egyetem tudósainak vizsgálatai szerint az idősebb hallgatók gyakrabban visznek magukkal vizet a vizsgaterembe, mint fiatalabb társaik.

Szorongás ellen: homeopátia

A világon közel félmilliárd ember szenved szorongásos problémáktól, és csak Magyarországon évente 1 millió ember szed valamilyen szorongásoldó gyógyszert. Nemrég jelent meg honlapunkon egy írás, amely a szorongás és a stressz kapcsolatára világít rá, nevezetesen a helyes értelemben vett stressz jótékony hatására.

Stresszel csökkentsük a szorongást?

Nem tévedés, a stressz azért kell, hogy csökkentse a szorongást. A stressz és a szorongás különböznek egymástól, bár gyakran összekeverik a kettőt. A stressz jó, amennyiben a nyomás szinonimájaként használják. A nyomás egyfajta motiváló erő, ha hiányzik, aligha képes az ember bármit elintézni. Nyilván az sem jó, ha túl sok van belőle, de ha túl kevés, akkor lehet, hogy a feladatok megkezdését is gátolja.

Homeopátiás segítség depresszió ellen

Ha magára ismer az alábbi szerek egyikében, tegyen próbát, de ne feledje, hogy a személyre szabott, az Ön testi-lelki habitusának megfelelő szert homeopátiával gyógyító orvos segítségével könnyebb kiválasztani. Ha elmarad a várt javulás, forduljon bizalommal a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület orvosaihoz. Olyan kollégák is vannak már közöttünk, akik pszichiáterek és homeopaták is egyben.