Föld Órája: már tart a visszaszámlálás!

Számos ország már javában készül az eseményre. A 2010-es Föld Órája a történelem eddigi legnagyobb önkéntes akciója volt, amelyben a világ 128 országának 4800 városában 1,3 milliárd ember fejezte ki, hogy fontos számára a Föld jövője. Idén ismét több száz millióan leszünk majd, akik azzal, hogy egy órára lekapcsoljuk a világítást, eltökéltségünket fejezzük ki bolygónk megóvása mellett. 

Vágykeltő ételek a konyhából

Szexuális kedvet növelő élelmiszerek – valóban léteznek? Ruth Johnson komolyan foglalkozott a témával, és a válasz: igen. A szerelemhez a gyomron át vezet az út, és a szex iránti kedv evéssel növelhető. Egyes élelmiszerek és fűszerek, melyeket szaknyelven afrodiziákumoknak neveznek, befolyásolhatják a szexuális vágyat.

Milyen szagú az Ön élete?

Az első, és ez idáig legemlékezetesebb FengShui tanácsadásom pár éve történt. Vásárlás közben, a helyi piacon összefutottam egy régi ismerősömmel, nevezzük Katalinnak. Ápolt, csinos nő, ahogy eddig mindig, kifejezetten jól nézett ki. Régen találkoztunk, megkérdeztem, hogy érzi magát. Mély levegőt vett. Az első légvételtől az utolsóig ömlött a panasz belőle. Csak sorolta és sorolta a negatív történéseket:

Csípős, édes, savanyú, keserű, sós

Hogyan erősíthetjük szervezetünket a táplálkozással? A kínai orvoslás szerint a táplálkozásnak fontos szerepe van az egészség megőrzésében. Az élelemnek gyógyító erőt tulajdonítanak, nézetük szerint az egyes ételek több szervre is pozitív hatást fejtenek ki.

Édesség a gyógyír az alkoholizmusra?

Ki gondolná, hogy az édesszájúság és az alkoholizmus között különös kapcsolat van? A legújabb kutatások szerint azok a függők, akik szeretik az édességet, könnyebben le tudnak szokni az alkoholról, mint azok, akik nem édesszájúak.

A diétás kóla növelheti az érrendszeri kockázatokat

Még ha diétás kólát iszik is valaki a cukrozott változat helyett, jóval nagyobb lehet az érrendszeri megbetegedések kockázata, mint azoknál, akik nem isznak szénszavas italokat, állítja az Amerikai Sztrók Egyesület 2011-es nemzetközi sztrók konferenciáján bemutatott kutatás.

Májbetegségek otthoni kezelése

A máj a szervezetben elsősorban felel a méregtelenítésért, és ha ezt nem képes elvégezni, előbb-utóbb kialakulnak a mérgezésre jellemző tünetek, ingerlékenyek leszünk, és gyorsan elfáradunk. Az álmatlanság, az epehólyag-gyulladás, a májfoltok egyaránt a máj működési zavaraira utalnak. Ha a gyomrunkat este túlságosan megterheljük, álmunk nem lesz zavartalan, sőt éjjel 1-3 óra között valószínűleg felébredünk. Ez akkor is bekövetkezhet, ha a májműködés zavara áll fenn. Ebben az időszakban van ugyanis a májnak a kínai szervóra szerinti energetikai csúcsideje, és ha túl sok a munkája, alvó emberen ezt nem képes elvégezni.

Hozzátáplálás vagy mellétáplálás?

Amikor felmerül a kérdés, adjunk-e már valami plusz táplálékot a babának, fontos, hogy átgondoljuk a „menetrendet”: mikor, mit, mennyit és miért kapjon a baba?

Klinikai bizonyítékok: igenis vannak!

Nemrég jelent meg Dana Ullman: A homeopátia forradalma című könyve, a Springmed Kiadó gondozásában. A számos szakirodalmi hivatkozással alátámasztott, komoly tartalom mellett számos érdekességet is kínáló kötetből ezúttal a Klinikai bizonyítékok a homeopátia igazolására című fejezetből közlünk részleteket, a kiadó hozzájárulásával. Az alább olvasható információk csattanós választ adnak azoknak, akik kétségbe vonják, hogy a homeopátia egyáltalán működik, illetve azt állítják, hogy erre vonatkozóan nincsenek klinikai bizonyítékok.

Egyszerűen napfény!

A napozás veszélyeinél sokkal aggasztóbbak és elterjedtebbek a hiányzó napfény és a mesterséges megvilágításnál való túl hosszú ideig tartó munka által okozott hiányjelenségek és krónikus betegségek, állítja Dr. Richard Hobday. A napfényhiánnyal foglalkozó kutatások számos kapcsolódó tünetet említenek: alvászavar, immunrendszer gyengülése, szezonális depresszió (SAD), ACTH stresszhormon túlzott termelődése, magas vérnyomás, fogszuvasodás, csontritkulás és számos egyéb baj, köztük néhány rákbetegség is.