A Víz Sárkány évében

Néhány napja beléptünk a kínai új évbe. A hagyományos számításoknak megfelelően 2012. január 22-én 23 órakor a világ fölötti irányítást és az ezzel járó felelősséget átvette egy szenzációs, mindazonáltal felettébb nagyigényű uralkodó, a Víz Sárkány. Így szenzációs esztendő vár ránk, de ne hagyjuk magunkat becsapni, mert a 2012. év egyáltalán nem lesz pihentető. Sok mindent nyerhetünk, de eszméletlenül sokat veszíthetünk is.

Az egyszerű fogyás titka

Azok, akik piros színű tányérból esznek, egy felmérés szerint akár 40 százalékkal is kevesebb ételt fogyasztanak. Sőt ez trükk az alkoholos italok esetében is működhet: csak használjunk piros poharat és máris kevesebbet iszunk. Akár 40 százalékkal kevesebbet esznek azok, akik piros tányérból falatoznak. Egy német és svájci tudósokból álló kutatócsoport szerint ugyanis a piros szín veszélyt jelez, ami az étkezések vagy az alkohol fogyasztás során megálljt parancsolhat az agynak.

Kezdetben minden fagyás egyforma

A telek ugyan nálunk egyre enyhébbek, a téli sportok szerelmesei, ha nem vigyáznak, könnyen szenvedhetnek fagyási sérüléseket. Legrosszabb esetben ez a kéz vagy a láb ujjainak elhalásához is vezethet. Ismerjük fel a fagyási sérüléseket, hogy könnyebben segíthessünk! Kifelé az irodából és irány a sípálya – e mottóval özönlik sok tízezer sírajongó minden hétvégén a hazai és európai sípályákra. Ám az ilyen „hidegindítás” nemcsak a szalagok és izomrostok tágulásához vezethet, hanem egyéb veszélyeket is rejt.

Éhesek leszünk az alváshiánytól

A svéd Uppsala Egyetem tudósainak vizsgálatai szerint az éhségérzet kialakulásáért felelős agyi régió érzékenyebben reagál az élelmiszerek képére alváshiány esetén. A Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism című szaklapban ismertetett kutatási eredmények alapján világosan látszik, hogy a rendszertelen alvási szokások hogyan járulhatnak hozzá a túlsúly kialakulásához.

Eufória, halál – „játékból”

Minden hét diákból egy már kipróbálta az egyik texasi egyetemen a Fojtogatós Játékot azért, hogy átélje az eufóriás állapotot kábítószer, gyógyszer nélkül – mondták a Sam Houston Állami Egyetem Kriminalisztikai Intézetének kutatói. „Ez a kutatás azt a célt szolgálta, hogy megállapítsuk, ki játszik ilyen játékot, milyen körülmények között, és honnan szereztek tudomást róla” – mondta dr. Glen Kercher, az intézet igazgatója.

Segíthet megelőzni a gyulladásos bélbetegségeket a napfény

A legfrissebb felmérési adatok szerint az Egyesült Államok naposabb régióiban élők körében ritkábban fordulnak elő a különböző gyulladásos bélbetegségek. Egyes európai kutatások során a tudósok már korábban is kimutatták a napsütéses órák száma és a bélbetegségek előfordulása közötti kapcsolatot. A gyulladásos bélbetegségek között a leggyakoribbak a Crohn-betegség és a fekélyes vastagbélgyulladás (orvosi szóval colitis ulcerosa).

Kudarc lehet az anyatigris típusú nevelési filozófia

Amy Chua, a keleti országokban népszerű „anyatigris” nevelési filozófia hirdetője szerint a gyerek későbbi sikeressége érdekében mindent fel kell áldozni, és a szülőknek egyáltalán nem érdemes a gyerek boldogságával foglalkozni. A maga is két kisgyereket nevelő Desiree Baolian Qin, a Michigani Állami Egyetem kutatója azonban egyáltalán nem ért egyet a fent vázolt anyatigris típusú gyereknevelési elmélettel.

Írd magad vékonyra!

A Stanford Egyetem legújabb kutatásai szerint azok a nők, akik egy 15 perces írásgyakorlat során olyan értékekről írtak, mint a szoros kapcsolat, a zene vagy a vallás, többet fogytak az elkövetkező négy hónapban, mint, akik nem élték át ezt a tapasztalatot. „Tudjuk, hogy a saját integritásunkat magunk is erősíthetjük. Emlékeztethetjük magunkat például arra, hogy mennyire szeretjük a gyerekeinket” – mondta Christine Logel, a Waterloo Egyetem munkatársa.

Boldog mindennapot! – Képeslap teatasakból

Vannak az életben a hagyományos, „nagy” ünnepek: Karácsony, Valentin-nap, Anyák napja, születés- és névnapok. Ilyenkor mindenki ajándékok után szaladgál, virágot, édességet vásárol, kötelező jelleggel biztosítja szeretetéről családtagjait, rokonait, barátait, ismerőseit. A sima, szürke hétköznapokon lehet, hogy ránk férne egy váratlan jókívánság.

Nem ment életeket a PSA-teszt

Egy friss tanulmány szerint nem ment életeket az éves prosztata-specifikus antigén (PSA) szűrés. Az eredmény valószínűleg nem oldja fel a PSA-teszteléssel kapcsolatos jelenlegi ellentmondást. „A szervezett prosztatarák szűrés – amikor valamilyen háttérszűrés mellett végzik – nem jár nyilvánvaló előnnyel, sőt a hamis pozitív eredmények és a túldiagnosztizálás miatt még káros is lehet” – állítja Philip Prorok, az USA Országos Rákkutató Intézetének kutatója.