Keserű anyagok lazíthatják el a légutakat

A leveles kel és a keserű dinnye egyszer talán az életünket is megmentheti. A Massachusettsi Egyetem Orvosi Karának kutatói egy lépéssel közelebb kerültek annak megértéséhez, hogyan képesek a bizonyos élelmiszerek keserű ízét adó vegyületek visszafordítani a légutak összehúzódását. Ez a hatás a későbbiekben a légutak akadályoztatásával járó betegségek, például az asztma vagy a krónikus obstruktív tüdőbetegség kezelésében használható fel.

Asztmához vezethet a krónikus gyomorégés

Egy friss tanulmány szerint a krónikus gyomorégés az asztma egyik fő kiváltó oka a felnőttek körében, így a nyelőcsőrák mellett újabb súlyos kórkép írható a reflux néven is ismert GERD-szindróma számlájára. A gastroesophagealis reflux betegség a nyugati társadalmak egyik leggyakoribb emésztési zavara.

Összefüggnek a gyermekkori asztmával és ekcémával a gyorséttermi ételek

A betegségek és az étrend nemzetközi mintáinak elemzése alapján az derült ki, hogy a gyorséttermi ételek heti háromszori fogyasztása gyermekekben asztma és ekcéma kialakulásához vezethet. A Thorax szaklap legújabb számában megjelent tanulmányhoz több mint 500 ezer gyermek adatait vizsgálták mintegy 50 országban.

A penész állhat a gyerekkori asztma hátterében

Egy friss tanulmány szerint azok a csecsemők, akik bizonyok penészfajták közelségében élnek, nagyobb eséllyel lesznek asztmásak gyerekkorukban. Amint arról a tanulmányt készítő Tiina Reponen, a Cincinnati Egyetem Orvosi Karának professzora beszámolt, a lakáson belüli penész nagyban hozzájárul az asztma kialakulásához, ezért nagyon fontos, hogy a háztartásokban előforduló vizesedési problémákat – amik leggyakrabban az alacsony jövedelmű, városi családoknál jelentkeznek – minél előbb orvosoljuk.

Fokozhatja az allergiás asztma súlyosságát az antibiotikum

A British Columbia Egyetem legújabb kutatása szerint a fiatal korban gyakran alkalmazott antibiotikumok növelhetik az allergiás asztma gyakoriságát és súlyosságát. Az EMBO szakfolyóiratban megjelent tanulmányból az derül ki, hogy a bélbaktériumokat befolyásoló bizonyos antibiotikumok az allergiás asztmára is jelentős hatást gyakorolhatnak.

Növelheti az asztmára való hajlamot a paracetamol

A legújabb kutatások szerint a paracetamol szedése súlyosbíthatja a már meglévő asztmás tüneteket felnőttek és gyerekek esetében, sőt, új betegség kialakulásához is vezethet. A Pediatrics című szaklapban publikált tanulmány szerint a különböző márkanevek alatt árusított paracetamol és acetaminofen közvetlen kapcsolatba hozható az asztmatikus betegségek kialakulásával.

Mi a baj az alacsony zsírtartalmú gyümölcsjoghurttal?

Az alacsony zsírtartalmú joghurt fogyasztása terhes anyáknál összefüggésbe hozható a gyermek majdani nagyobb asztma és szénanátha kockázatával – állapították meg kutatók, akik az Európai Légzőszervi Társaság éves kongresszusán ismertetik kutatási eredményeiket Amszterdamban, szeptember végén.

Tanácsok a nyárra allergiás és asztmás gyermekek szüleinek

Nyáron szívesen időzünk a szabadban, kirándulunk vagy töltjük az időt vízparton. Ahhoz, hogy a vakáció és a nyaralás valóban nyugodtan és pihentetően teljen fontos, hogy megfelelően felkészüljünk. Különösen, ha allergiás, asztmás gyermekekkel kelünk útra.

Napfénnyel a gyermekkori asztma ellen

Azt bizonyára sokan tudják, hogy a D-vitamint elsősorban a napfényből nyeri szervezetünk. Azt viszont már biztosan kevesebben hallották, hogy a D-vitamin szerepet játszik többek között a gyermekkori asztma elleni védelemben is. Valenciai kutatók legújabb tanulmányukban kimutatták, hogy a hidegebb, csapadékosabb városokban élők a betegség nagyobb kockázatának vannak kitéve, mert ezeken a területeken alacsonyabb a napsütéses órák száma.

Miért nő az allergiás és az asztmás betegek száma?

Az elmúlt húsz év során majdnem kétszeresére nőtt az allergiások, ezen belül is az ekcémások, a szénanáthások, az asztmások és az ételallergiában szenvedők száma, állítja a Michigani Egyetem docense, Dr. Marc McMorris.