Ne nyeljen vizet a strandon!

Hiába a tiltás, négyből egy amerikai felnőtt őszintén bevallja, hogy simán úszna egyet akkor is, ha hasmenése van – derül ki a nem éppen pozitív kimenetelű felmérésből. Egyre növekszik ugyanis a Cryptosporidium parazita általi fertőzések száma, ami igen gyakran hasmenést okoz. Vigyázzunk arra, hogy semmiképpen se nyeljünk vizet a strandon!

Hasmenéskor legjobb a folyadékpótlás

Mindenkinek volt már hasmenése akár fertőzés, stressz, romlott élelmiszer, vagy gyomor-bélhurut miatt. A kellemetlenség egy idő után magától megszűnik, de segíthetünk a szervezetnek, hogy gyorsabban megszabaduljon ettől az olykor nem veszélytelen jelenségtől. Hasmenésről beszélünk, ha naponta több mint háromszor kásás vagy vizes széklet fordul elő.

A cukorbetegek körében gyakoribb a hasmenés

Senki beszél szívesen a hasmenésről, és még kevesebben vannak azok, akik szeretnék átélni. A hasmenés ugyanakkor a szervezet természetes módszere arra, hogy folyékony formában szabaduljon meg a salakanyagtól, amikor bakteriális vagy vírusos fertőzésről, esetleg parazitáról van szó. Oka lehet a hasmenésnek a cukorbetegség, illetve az erre adott gyógyszer is.

Hogyan kerüljük el az utazási betegségeket? (2.)

A nyaralásnak az év legszebb időszakának kellene lennie, de ha nem vigyázunk, gyorsan megbetegedhetünk, és elillan a kellemes élmény. Sőt, egy idegenben beszerzett hólyaggyulladás, hasmenés vagy leégés pokollá teheti az utazást. Nézzünk néhány tipikus utazási betegséget és panaszt és tippeket arra, hogy üdülés alatt is fittek és egészségesek maradjunk.

Tanácsok a jó emésztéshez

A jó közérzethez nagyban hozzájárul a jó emésztés. A puffadás, székrekedés vagy éppen a hasmenés egyrészt igen kényelmetlen, néha pedig súlyos panaszokat okozhat. Az ideiglenes emésztési zavarok általában ártalmatlanok, okuk lehet a rossz táplálkozás vagy a mozgás hiánya. Lássuk, hogyan tudjuk kézben tartani és házilag orvosolni az emésztési problémákat!

Székrekedés, hasmenés ellen is jó az útifű

Az útifű magvait vízbe téve azok erősen megduzzadnak, és rövid idő múlva átlátszó nyálkaréteg veszi körül őket. Ez a nyálkaanyag teszi lehetővé, hogy az útifű hatásos mind székrekedés, mind hasmenés kezelésére, de jótékonyan hat Crohn-betegség és irritábilis bél szindróma kezelésénél is. Bizonyított a hatása diabétesz és magas vérzsírszint esetében.

Táplálkozás hasmenés alatt és után

Nagymamáink házi szerei óta már jóval többet tudunk a hasmenéskor szükséges helyes táplálkozásról. Olyan diéta javasolt, amely magában foglalja mind a cukrot, mind a sót – ezek kiegyenlítik a hasmenés által okozott folyadék- és ásványianyag-veszteséget. Lássuk, milyen a megfelelő étrend, mely ételek-italok ajánlottak, és melyektől célszerű tartózkodnunk.

Irritábilis vastagbél: segíthetünk?

Eltérő erősségű hasfájás, felfújódás, gyakori székelési inger, hasmenés vagy székrekedés? Ezek a tünetek általában ételfogyasztás után, járás közben vagy stressz hatására jelentkeznek? Ha mindez igaz Önre, akkor valószínűleg irritábilis bél szindrómában szenved. Ez a betegség napjainkban a lakosság közel 20%-át érinti, és a betegek mintegy 80%-a nő.

Ha elér Montezuma bosszúja

Utazás előtt nemigen készülünk az olyan kellemetlen meglepetésre, mint a hasmenés. Az utazók alapszabálya, a „főzd meg, forrald fel, hámozd meg, vagy felejtsd el” segíthet megvédeni magunkat a Montezuma bosszújaként is emlegetett hasmenéstől. Az ok, amely minden harmadik messzire utazót elér, általában az Escherichia coli és Campylobacter baktérium.

Irritábilis vastagbél: segíthetünk?

Eltérő erősségű hasfájás, felfújódás, gyakori székelési inger, hasmenés vagy székrekedés? Ezek a tünetek általában ételfogyasztás után, járás közben vagy stressz hatására jelentkeznek? Ha mindez igaz Önre, akkor valószínűleg irritábilis bél szindrómában szenved. Ez a betegség napjainkban a lakosság közel 20%-át érinti, és a betegek mintegy 80%-a nő.