Az öregkori sárgafolt-elfajulás a felnőttkori vakság első számú kórokának számít világszerte. Egy mindössze 45 percig tartó eljárás most reményt adhat az érintetteknek. Az őssejtkezelés erejét kihasználó, forradalmian új módszer azzal kecsegtet, hogy milliók látását lehet majd helyreállítani úgy, hogy az őssejtek segítségével pótolni tudják a hibás sejteket.
Fogmosással a demencia ellen
Az időskori mentális egészség egyik alappillére a rendszeres fogmosás – állítják a kutatók. Ha az ínybetegségeket sikerül idős korban kordában tartani, kisebb az esélye a demencia – különösen az Alzheimer-kór – kialakulásának. Az ínybetegségeket okozó baktériumok olyan kemikáliákat szabadítanak fel, amelyek agykárosodást okozó gyulladást idézhetnek elő.
Ismerjük meg a májvédő boldót!
Ismerjük meg jobban a boldófát, ezt a méregtelenítő, epehajtó, emésztést segítő növényt! Az ausztrál babérfélék családjába tartozó fa levelei esszenciális olajokat (aszkaridol, cineol), illetve flavonoidokat és alkaloidokat (boldin) tartalmaznak, ezek adják a növény epehajtó hatását, csökkentik az epeváladék viszkozitását, cseppfolyósabbá teszik azt.
A csámcsogás segít a túl sok evés ellen
A szakemberek szerint aggasztó tendencia, hogy zenét hallgatunk és tévét nézünk, miközben eszünk, mivel így nem halljuk saját csámcsogásunkat. Márpedig a rágás zaja az, ami tudatosítja bennünk a fogyasztás mértékét, így háttérzaj mellett könnyebben eszünk többet a kelleténél, ami persze plusz kilókhoz vezet. A csámcsogás hatékony módja lehet a fogyásnak.
Keressük a tojást az összetevők között!
A színes tojásokkal teli fészek a húsvét része, de vannak, akiknek csak a gyönyörködés jut, mert a tojások elfogyasztásából kimaradnak. Sok ember szervezete erős védekező reakciót mutat a tojásfehérjére, ritkábban a sárgájára. Maga az allergén anyag valójában ártalmatlan, a bajt az okozza, hogy az allergiás személy immunrendszere idegen anyagként kezeli.
Krumpli helyett manióka
A manióka (kasszava, tápióka) nagy keményítőtartalmú gyökérzöldség, hasonlít a burgonyához. Fehér húsa igen jellegzetes ízű, szeletelhetjük, pürésíthetjük, hirtelen kisüthetjük vagy főzhetjük is. A burgonyához hasonlóan a manióka is sok szénhidrátot tartalmaz, de több benne a rost és a kálium. A rossz hír: több benne a kalória is, mint a burgonyában.
Meddig tartson a gyerek szabadsága?
Szigorúan vagy szabadosan neveljünk? Letűnőben vannak a régi korok nevelési elvei, amikor a gyerekeknek „rendesen kellett viselkedniük”, ezer szabályhoz kellett alkalmazkodniuk. A gyereknek a felnőtt szavához kellett idomulnia, sokkal kisebb volt a szabadsága. Ma a nevelési módszerek jóval liberálisabbak – de meddig érdemes elmenni a szabados nevelés útján?
Vigyázzunk, egyre több a kullancs!
A hír riasztó: egyre jobban terjednek a kullancsok. Egy idő óta nemcsak erdős területeken, hanem a városokban, kertekben, parkokban, udvarokon, vagy a játszótereken is megfertőződhetünk az agyhártyagyulladás vagy a Lyme-kór kórokozójával. A vérszívók elszaporodásának sok oka van, a fertőzések ellen csak egy lehetőség: az ellenőrzés, a megelőzés.
Rákkeltő anyagok kozmetikumokban
Egyes alapozókban, parfümökben, samponokban, naptejekben és testápolókban olyan anyagok találhatók, amelyek összezavarják a hormonműködést, így a rák kialakulásának kockázatával járhatnak. Főként a tinédzserek vannak kitéve veszélynek, mert ők választják ezeket az olcsó, nem organikus márkákat, és ők ráadásul többet is sminkelik magukat, mint a felnőttek.
Miért nem próbálja ki mindenki a jógát?
A jóga, gyökerei az ősi indiai szövegekben és hagyományokban több mint 5000 évre nyúlnak vissza, egyre népszerűbb az Egyesült Államokban. 10 amerikaiból 9 hallott a jógáról, minden harmadik amerikai már próbálta, és több mint 15%-uk jógázott az elmúlt 6 hónapban. Az amerikaiak több mint harmada nyilatkozott úgy, hogy szívesen kipróbálná a következő évben.