A zacskós salátát szereti a szalmonella

Ki gondolta volna, hogy az üzletekben nejlonzacskóban kínált, darabokra vágott salátaleveleket előszeretettel fertőzi meg a Salmonella enterica. Ha ugyanis a salátalevelet sérülés éri, levet ereszt, ami elősegíti a kórokozó megtelepedését a műanyag zacskó falán. Az 5 napos hűtőben való tárolás alatt 100 szalmonella baktérium 100 000-re szaporodott fel.

Melyek napjaink legnépszerűbb drogjai?

A világ 20 országának lakosait kérdezték meg szokásaikról az illegális kábítószereket, szenvedélybetegséget, alkoholt, dohányt, antidepresszánsokat, általában véve tehát drogokat és pszichoaktív anyagokat illetően. Az idei felmérésben, amely még az elkövetkezendő hetekben is elérhető online Magyarországról is, a világ 20 országának lakosai vehetnek részt.

Céklakúra futóknak, időseknek

A céklát fogyasztók teljesítménye 20 méteres sprint futás esetén 2 százalékkal nő. Ez ugyan nem tűnik soknak, de az élsportban komoly eredménynek számít. Kiderült az is, hogy a lépcsőzés is könnyebb az idősek számára, ha sok céklát fogyasztanak. A titok a céklában fellelhető nitrátokban rejlik, ami az izomsejteket extra energiával látja el.

A főzőműsorokban is moshatnának kezet!

Egymást érik a népszerű televíziós főzőműsorok, amelyek ugyan kitűnő segítséget nyújthatnak az otthoni főzéshez, de gyakran nem felelnek meg az élelmiszer-biztonsági szempontoknak, a higiéniának. A helytelen gyakorlatok azután futótűzként terjedhetnek a nézők körében, éppen ezért fontos volna, ha tájékoztatnák a nézőket az élelmiszerek helyes kezeléséről.

Miért olyan drága a sáfrány?

A sáfrányt mindig is luxuscikknek tartották. Már Zeusz is sáfrányágyon töltötte éjszakáit – ezt mondja legalábbis a görög mitológia –, de a rómaiaknál is szokás volt, hogy sáfrányszálakon töltik el a nászéjszakát. Ez a szertartás már akkor is költséges dolog lehetett, és a fűszer még ma is elég drága: egy gramm sáfrány ára akár 14 euró is lehet.

Több cukor van a gyömbérsörben, mint a kólában

Mégsem a kóla a legveszélyesebb ital? Sokan pedig ezt tartják a leginkább ártalmasnak, mivel magas koffeintartalma mellett rengeteg cukor is van benne. A nálunk még nem túl divatos gyömbérsör azonban lényegesen ártalmasabb, még ha erről kevesen is tudnak: egy pohárnyiban 38,5 gramm cukor található, ami nyolc teáskanálnyi cukornak felel meg.

Elkerülhető ételmérgezések (2.)

Az élelmiszerek megromlásáért többnyire mikroorganizmusok (baktériumok, gombák) felelősek, néha e veszélyes kórokozók súlyos ételmérgezést okoznak, mint például a legismertebb, a szalmonella. Ezek a parányi élőlények elkísérnek bennünket a mindennapi életben. Melyek a nem kívánatosak, amelyek betegséget okoznak – ezeket nézzük meg közelebbről.

Elkerülhető ételmérgezések (1.)

Az élelmiszerek megromlásáért többnyire mikroorganizmusok (baktériumok, gombák) felelősek, néha e veszélyes kórokozók súlyos ételmérgezést okoznak, mint például a legismertebb, a szalmonella. Ezek a parányi élőlények elkísérnek bennünket a mindennapi életben. Melyek a nem kívánatosak, amelyek betegséget okoznak – ezeket nézzük meg közelebbről.

Akár zseni is lehet, aki az ujjain számol

Az iskolában a gyerekeket gyorsan megtanítják arra, hogy ne az ujjaikon számoljanak, hanem fejben, esetleg papírra írják fel számításaikat. Az egyetemen a diákok nem használhatnak segédeszközt, csak a memóriájukra támaszkodhatnak. A többségünk szégyelli, ha az ujjain számol, a valóságban egyes felmérések szerint a zsenik közül is sokan tesznek így.

Hízik a gyerek, ha nem reggelizik

A túlsúly kialakulását számos tényező befolyásolja: az anya dohányzása a terhesség során éppúgy növelheti a kockázatot, mint az, ha a gyerek nem reggelizik, illetve nincs fix időpont, amikor este nyugovóra térne – derül ki a Kaliforniai Egyetem kutatásából. A gyerekkori elhízás miatt a mentális egészség is romlik, ami hat a serdülőkorra és a felnőttkorra is.