Rizs kókuszolajban: fele kalória

Ha kókuszolajban főzik meg a rizst, majd 12 óráig a hűtőszekrényben hűtik, azzal több mint a felére csökkenthető fogyasztáskor a kalóriatartalma. Az orvosok korábban arra hívták fel a figyelmet, hogy az újramelegített rizs az ételmérgezés kockázatával járhat, ezért ajánlott a rizst a hűtőből való kivétel után tűzforróra melegíteni fogyasztás előtt.

Honnan származnak a génjeink?

Az evolúció összetettebbnek tűnik annál, mint amit korábban véltünk. A Cambridge-i Egyetem munkatársai most azt vetették fel, hogy a gének továbbadása nem minden esetben vertikális, létezik horizontális terjedés is: mikroorganizmusokból a gazdaszervezetbe. A genetikai evolúcióban a kutatók azonosították azokat a géneket, melyek idegen eredetűek lehetnek.

Daganatok ellen: kurkuma

A kurkumában fellelhető kurkumin biztonságos és ígéretes kezelést tehet lehetővé a legtöbb daganattípus és más, gyulladásból eredő megbetegedések ellen. Különösen hatékonynak bizonyult myeloma multiplex és a halálos hasnyálmirigyrák esetében, de nem használt a ciklofoszfamiddal kezelt emlődaganatos betegeknél. Egyedüli ismert mellékhatása a vérhígítás.

Gyógyítás a homeopátia modellországában

„Homeopata orvoshoz vagy nyugati orvoshoz jött?” Ezt a kérdést teszik fel minden beérkező betegnek bejelentkezéskor nap mint nap, több mint 5 ezer indiai állami klinikán. Az ún. kafetéria típusú alapellátásban a beteg a rendelőbe érkezéskor megválaszthatja, milyen medicinával kíván gyógyulni. Indiában évente 12 magyarországnyi embert kezelnek homeopátiával.

iPad-tól nyakbaj

A táblagépet egyre többen használják okostelefon helyett is, a szakértők szerint azonban rendkívül károsan hathat a nyakunkra. A táblagép 3-5-szörösére növeli a nyakra gyakorolt terhelést a semleges testtartáshoz viszonyítva. A táblagép használata a fej és a nyak jelentős mértékű hajlítását követeli meg, ami a nyaksérülések kockázatával járhat.

Halvásárlási kisokos: erre figyeljünk az üzletben

Halas ételt tenne le a családja asztalára? Jól teszi, hiszen a halak a szervezet számára nélkülözhetetlen telítetlen zsírsavakat, teljes értékű fehérjéket és számos vitamint is tartalmaznak. Emellett a halas ételek könnyen emészthetők, nem fenyegetik a vonalainkat, és még finomak is. Vásárláskor az ár mellett figyeljünk az alábbi szempontokra is.

Kevés alvás – emelkedő vérnyomás

Ha hosszabb ideig nem alusszuk ki magunkat, jelentősen emelkedik a vérnyomásunk az éjszakai órákban. A szívbetegségek egyik fő oka a magas vérnyomás, különösen akkor, ha az az éjszakai órákban áll fenn. A legtöbb ember sajnos nem alszik eleget, és ez fokozza a betegségek kialakulásának az esélyét – mondta dr. Naima Covassin, a Mayo Klinika kutatója.

Kérdések a látástréningről (7.)

Szemüvegben is kancsal a 3 éves gyerekünk, bár talán nem annyira, mint nélküle. Az orvos hallani sem akar a szemtornáról, inkább operációt javasol. Azt magyarázza, hogy a szemüveg kötelező a szemtornához is, mert szemüveg nélkül tompalátó lesz a gyerek az egyik szemére, és ezen semmilyen szemtorna – trükk – nem segít. Mi lenne a legjobb a gyereknek?

Rákölő karkötő

A Google az év elején egy rákdiagnosztizáló karkötőről számolt be, amelyet emberi bőrmintákkal tesztelt. A találmány automatikusan módosíthatja vagy elpusztíthatja az egészségre ártalmas célpontokat a vérben. A beszámolók szerint a karkötő valamilyen külső energiaforrás, például ultrahang vagy rádiófrekvencia felhasználásával veszi célba ezeket a sejteket.

Mit (t)együnk, ha fáj a gyomrunk?

Ha nincs komoly betegségünk, számos házi szer segíthet gyomorfájás ellen. Ha az ok pszichikai problémákban rejlik, sürgősen változtassunk a körülményeken, mert a stressz gyomorfekélyhez vezethet. Kerüljük a rohanást mind a munkában, mind a privát szférában, gondoskodjunk a pihenésről és kikapcsolódásról. Próbáljuk ki például a jógát vagy a tai chit.