Elég alvás – erős érrendszer (1.)

Aki többet vagy kevesebbet alszik naponta hét óránál – beleértve a délutáni szunyókálást is –, annak újabb kutatások szerint nagyobb az esélye a szív- és érrendszeri megbetegedésre, ráadásul feledékenyebbé is válhat.

Alkoholizmus ellen gyógynövénnyel

Egy skandináv tanulmányból kiderült, hogy a berúgás növeli az erőszakos viselkedés kockázatát, de csak azokban az emberekben, akik józanul hajlamosak magukba fojtani érzéseiket. A Japánból és Kínából származó kudzu kúszónövény azonban hatásos az alkoholizmus ellen is.

Csak látszatbetegség a narancsbőr?

A korunk nőit halálra rémítő, de legalábbis idegesítő cellulit német szakorvosok szerint csupán a női szervezet kötőszövetének szerkezeti változása: látszatbetegség, amely viszont milliárdos hasznot hajt a gyógyszer- és kozmetikai iparnak.

Az óvodás gyermeknek is van munkaideje

Az iskolával együtt az óvodák is újra megnyitottak, és bár nem kötelező, de mégis sok szülő kénytelen beíratni gyermekét az óvodába. De vajon milyen hatással van gyermekeinkre, lelki és fizikai fejlődésükre az óvodai nevelés? Mit gondol a pszichológus a jelenlegi óvodai helyzetről?

Mire jó a fogkrém – fogmosáson kívül?

A fogkrémet nem csak fogmosásra használhatjuk! Sőt, legtöbb mai fogkrémet fogmosásra egyre kevésbé, hiszen gyakran olyan anyagokat tartalmaznak, amit jobb, ha nem veszünk a szánkba, de sok más funkciót betölthet.

Diéta és fitness személyre szabva

Akár egyéni diétánk is lehet, saját géntérképünk alapján. Az amerikai Stanford egyetem tudósai olyan gént fedeztek fel, mely azt befolyásolja, hogy testünk milyen mértékben tudja hasznosítja a zsírt vagy a szénhidrátot.

Sok gyógyszer, de rövidebb élet?

Európában a magyarok szedik a legtöbb gyógyszert, évente 300 millió dobozt. Ez havonta 2,5 dobozt, pénzre lefordítva évente kb. 24 000 Ft-ot jelent személyenként. Biztosan szükségünk van erre?

Alattomos gyilkosok – rongyoskifli és társai

A burgerek, a sültkrumplik, a csipszek és a habostorták ártanak; a saláták és a zöldségek jóságosak a szervezethez – egyszerű táplálkozási szabály, amit már a gyerek is jól ismer. Csakhogy, sajnos, éppenséggel a valóságos zsírbombák ízlenek a legjobban. Szerencsére mégis létezik minden esetben választási lehetőség, pontosabban alternatíva.

Szükségük van a gyerekeknek húsra?

Vegetáriánus környezetben nevelkedő gyermeknél a szülők, nagyszülők, vagy a mindenben véleményt formáló szomszédok, ismerősök részéről előbb-utóbb felmerül a kérdés: Szükséges-e a hús a gyermekek étrendjéhez, vagy vegetáriánusként is felnevelhetők?

Éld az álmodat

Szinte nincs is olyan ember, akinek ne lenne valami titkos álma, amit szeretne megvalósítani. Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül ezzel az érzéssel. Kár, hogy ezek az álmok oly sok esetben örökre megmaradnak álmoknak.