Tanácsadóink

Weixl-Várhegyi László

Választhat az alábbi lehetőségek közül vagy lejjebb görgetve elolvashatja a tanácsadóhoz érkezett korábbi kérdéseket, ill. az azokra adott válaszokat – amennyiben azok publikusak.

Arany- és ezüst kolloidok

A kérdés

Tisztelt Mérnök Úr!Abszolút laikus lévén szereném a véleményét kérni Nano Silver és Nano Gold szedése ügyében, én nagy lendülettel kezdtem mindkettőt (1 óra különbséggel naponta éhgyomorra) meginni, a terméket a Vtial Crystal Kft gyártja Egerben, és a Flavin Zrt-től rendeltem internetetn. Mindkét termék dobozán " 1o ppm " tartalom szerepel. E 3 nap alatt rendkívül jól éreztem magam, orrfolyásos allergiám emúlt,energikusabb lettem a szerektől. A gondom az, hogyaz interneten böngészve riasztó argyriáról olvastam, amit az ezüst belső alkalmazása illetve túladagolása okozhat (a bőr elkékülése, és véglegesen).Akkor kezdtem utánanézni, hogy mit is iszom...Fogalmam sincs arról, hogy ioncserélt volt-e a víz a gyártónál stb.stb.Abban kérem szíves segítségét, illetve titkon remélem, hogy megnyugtat,. hogy szedhetem tovább, illetve nem igazán tudom azt sem, hogy a két szert szabad-e huzamosan fogyasztani?A másik igen nyomasztó problémám: kb. 20-25 éve erősen zúg mindkét fülem, kivizsgáltattam de az orvosok tehetetlenek. Sajnos ezen sem az ezüst, sem az arany kolloid nem segített.Ezen kívül nagyon fáradékony vagyok (irodában dolgozom, ülőmunka 26 éve),semmi energiám nincs és 6 éve depresszióval kezelnek - napi fél tabletta Rexetin.A kétfajta kolloid valahogy ebben is segített, nincsenek negatív gondolataim sem.Köszönöm szépen a segítségét.Üdvözlettel,keresztesi Kinga, Budapest ( 45 éves nő)

A tanácsadó válasza

Kedves Kinga!
NBe féljen a kolloidoktól. Én 7 éve mindennap szedek belőlük. A 10 ppm nem toxikus a szervezetre, csak 40 ppm felettde az sem biztos, csak riogatnak vele. Régen a nemesek ezüstport ettek és akkor olyan mennyiségben jutott be ezüst a szervezetükbe, hogy elszürkült a bőrük, ezért hívták őket kékvérűeknek. De még ebbe a nagy dózisba sem haltak bele, sőt őket nem tizedelték a járványok, míg akik nem jutottak ezüsthöz, azok sajnos meghaltak.. Az ezüsttel azért riogat a "háttérhatalom", mert ha valaki ezüst kolloidot szed, akkor nem fog antibiotikumat szedni és ez óriási veszteség a gyógygszeripari konszerneknek. A kolloidok akkor szívódnak fel legjobban, ha a szájban zubogtatjuk tíz percig, majd utána a maradékot lenyeljük. Ezüst kolloid szedése idején folyamatosan szedni kell a laktobacillus Acidophilusból, napi 2x2-őt étkezés előtt!!
Kedves Hölgyem! Hát most kezd elérkezni a menopauza időszaka, ami azt jelenti, hogy hormonális átalakulás van a szervezetében. Javasolom szedni a Szójavit Forte-t, melyet bioboltokban megvásárolhat. Úgy szedje, ahogyan a tájékoztatón le van írva.
A fülzúgás keringési probléma a szervezetben, ezen belül a fülben is. Ha az erek kezdenek meszesedni és az érben lévő meszesedés a vér áramlása miatt ad egy kis hangot. Ez nem azt jelenti, hogy csak a fülben szűkebbek az erek, hanem az egész szervezetében, csak a hallócsontok igen érzékenyek és érzik ezeket a kis zörejeket, zúgásokat is. A megárad folyó is azért zúg jobban, mert olyankor nemcsak a mederben folyik, hanem a medren kívüli terep akadályok, fák, stb akadályozzák a sima folyást, mint ahogy az érfalban lévő lerakódások is akadályozzák a vér sima áramlását..
Az, hogy nemcsak a fülében szűkek az erek, az is jelzi, hogy fáradékony, tehát az agya sem kap megfelelő vért és a vérrel megfelelő tápanyagokat. Ezért depressziós is, mert az agysejtek a legérzékenyebben az "üzemanyag" mennyiségére és minőségére, meg hát a környezeti ártalmakra is.
Én az alábiakat ajánlom szedni ( a szedéssel és a beszerzésel kapcsolatban olvassa el a másoknak írt válaszaimat is):
Omega-3: 3x1 étkezéskor
Mega B-Complex vitamin: este 1 szem lefekvés előtt fél órával
B1vitamin: 250 mg. este lefekvés előtt fél órával
Melatonin: 22 óra utáni lefekvéskor 2x1 3 mg-ost el kell szopogatni közvetlenül az elalvás előtt.
Herbals-PAL Gingko Biloba: 2x1 naponta étkezés elején
Q10 50 mg-osból: napi 1x1 étkezés elején
L-Karnitin 500 mg-osból: napi 1x1 étkezés elején, együtt a Q-10-el.
Spirulina Max: reggel egy szemet étkezés előtt, bő folyadékkal
Szelén: " " " " " "
C-1000: napi 6x1 bármikor, ha van étel a gyomorban
C-Plus: " " " " " "
Acidophilus: 3x2 étkezés előtt, bő folyadékkal.
Csak patikában kapható tiszta NaCl-t használjon és azzal bátran sózzon. Minden bolti és msá sókat dobjon ki, vagy tegye a fürőkádjába fürdéskor és úgy használja fel!
Vagy reverz ozmózisos eljárással, vagy desztillálással tisztítot vizekjet fogyasszon és azz is főzzön, azzal is készítse a teáit. Ezekről is bővebben olvashat a másoknak adott válaszaimban.

Kerülje a mobilozást, vagy vegyen harmonizálót a mobiljára. Szintúgy védekezzen az elektroszmog ellen!
Az alábbi hidegen sajtolt olajokat szedje naponta, úgy, hogy össze kell keverni őket és a kevert olajmennyiséget naponta el kell foigyasztani, kenyérre kenve, turmixba téva, kiszedett ételekre, salátákra téve: Szőlőmagolaj. Napi 2 evőkanál (ek), bio szójaolaj, napi 1 ek, kendermag olaj: napi egy ek., lenmag olaj, napi egy ek. oliva extrszűz olaj: napi egy ek.
Ha dohányzik hagyja abba a dohányzást. Ha mikrója van dobja ki, vagy vigye bizibe, de ha a munkahelyén is van mikro, akkor ne legyen 25 méternél közelebb hozzá ha mások használják!!!
Táplálkozzon a vércsoportja szerint, de egyen semmiféle margarint, vagy margarinnal készült ételeket, ugyanez igaz a tej- és tejtermékekre és az azokkal készült ételekre is. Ezek a legnagyoibb ér-eldugítók, különösen a homogénezett tej- és tejtermékek, de a nem homogénezettek sem sokkal jobbak, viszont nagyon károsítanak!!! Húsból is csak a friss bio húsokat egye, ha megengedi a vércsoiportja, ugyanis tele vannak környezeti mérgekkel, meg hullamérgekkel.
Mozogjon minél többet és szánjon rá időt. A mozgás minden gyógyszert pótol, de olyan gyógyszert még nem találtak fel, amely a mozgást pótolná!
Mondogassa magában: Nagyon kell, hogy vigyázzak magamra, mert belőlem csak egy van! Másokból több van, ők könnyebben pótolhatók!
Ahogy elkezdte a kúrámat, rá két három napra elhagyhatja a gyógyszer szedését is!!
Sem én sem más nem tud ön helyett gyógyulni, sem egészségesen élni! Mindenkinek önmagának kell megtenni mindent és nem másoktól várni a megoldást! A panasziért is csak egyedül önmagát hibáztathatja. Ön sajnos a fogyasztói társadalom lelkileg megalázott és megnyomorított polgárai közé tartozik, illetve tartozott eddig.A tudatosabb életével, tudatosabb vsárlásaival eltűnnek az életéből a hirdetésekből élő, kereskedelmi hang- és képcsatornák, valmint a ponyvasajtók. Ezzel megszűnik az idegeinek naponta több órán át tartó borzolása, feszítése, a tájékoztatási szemét termelése és terjesztése, amivel a nagyfokú birkásítást ömlesztik mindenhonnan mindenki felé. Ezekre nem lesz többé vevő, ha az agysejtjei megkapják a tápanyagokban, vitaminokban gazdag, megfelelő mennyiségű vért, továbbá ha megszabadul a szervezet valamennyi sejtjének víztartzalmát károsító mérgektől, és az elekroszmogtól, mobilszmogtól, mikrohullásmú sugárzásoktól,stb. Vigyázat a számítógépezés is árt, ha nincsenek harmonizálva a rendszer elemei!
Mielőbbi gyógyulást kívánok:
Üdvözlettel: W-V. László

Lyme-kór

A kérdés

Kedves László!Kislányomnak (8 éves, B vércsoportú) nemrég állapítottak meg Lyme-kórt, amire Zinnatot kell szednie-2*250 mg-ot 1 hónapig. A kérdésem az lenne, hogy milyen táplálékkiegészítőket -esetleg "szuperételeket" javasol annak érdekében, hogy a kúra a lehető legkisebb károsodást okozza a szervezetében? Köszönettel: Zsuzsa

A tanácsadó válasza

Kedves Zsuzsa!
A Lyme-kórnak egyetlen ellenszere van, ez pedig az ezüst kolloid. A XIII. Esztergomi u.12-ben lévő bioboltban tudja megvenni legolcsóbban és jó minőségben az ezüst kolloidot. Egy 8 éves gyermeknek napi 2 cl-t kell egyszer adni, két étkezés közötti időben, úgy, hogy ezt a mennyiséget a szájában zubogtassa (mint a fogmosásnál a szájöblítőt) minimum 10 percig, majd ami még a szájában maradt, azt le kell nyelni. Ez egy kéthetes kúra és meggyógyul a kislány!
A tejet és tejterméket, mégha B-s is, ki kell zárnia az étrendjéből. Sokan nem is tudják, hogyha a tehenet, juhot, kecskét stb. megcsípi a kullancs, akkor megfertőzödhet annak a teje is, mely kórokozókat még a pasztörizálás sem tudja elpusztítani teljesen.
Szedjen a gyermek Protexint az előirás szerint, csak ne evés után, hanem evés előtt vegye be. Étkezzen szigorúan a vércsoportja szerint és főlkeg a "jótékony " ételeket fogyassza, mert akkor még eősebb lesz az immunrendszere.
A népi gyógyászatban a Lyme-kóros betegeket beültették egy kád vízbe és folyamatosan emelték az amúgy sem hideg víz hőmérsékletét. egészen 45 fokig, s ezen a hőmérsékleten kellett úgy a kádban lenni, hogy csak a szem és az orr volt kinnt a vízből. Mestegrségesen lázat idéztek elő, addíg, amíg 42 C fokra fel nem ment a gyermek láza. Ha felmegy a láz, akkor le kell fektetni és priznicelni kell. Amikor 42 fokos a láz, akkor a máj hőmérséklete már 45 fokos és ilyen hőmérsékleten már nemcsak a Lyme-kór, hanem a malária kórokozói is elpusztulnak. Ez a kúra megviseli a gyermeket, de nagyon hatásos és eredményes, hát még ha az ezüst kolloidos kúrával együtt csinálják.
Tisztelettel W-V.László

Aranyér

A kérdés

Tisztelt László!Köszönöm eddigi megtisztelő válaszait. Aranyeres probléma miatt kérném tanácsát , el szeretném kerülni az orvosi beavatkozást, most II. fokú és a kúpok sajnos nemigen használnak.Visszafordítható a folyamat vagy csökkenthető valamelyest? Ezenkívül azt szeretném kérdezni, hol vásárolható a Herbals féle ginko biloba és mennyit szedhetek belőle (a Herbaházban nem találtam)? Valamint Önnek mi a véleménye a Sunrider termékekről?Előre is köszönöm segítségét!Tisztelettel: Gyöngyi

A tanácsadó válasza

Kedves Gyöngyi!
Az aranyeres folyamat visszafordítható és megszüntethető, csak meg kell változtatni azt az életmódot és táplálkozást, ami ezt előidézte. Pl. rosthiányos táplálkozás helyett rostdús táplálkozás, vagy főtt ételek helyett nyers ételek fogyasztása. Kúpokkal nem tudja megszüntetni. A Kalmil krém a leg hatásosabb, de ha nem változtat életmódot, akkor azt folyamatosan kell használni.
Kerülni kell a kúra alatt az erőlködést, a nehéz súlyok emelését is. A Kapillar nevű szert javaslolom szedésre, 2x4 et naponta a nyelv alatt el kell szopogatni. XIII. Esztergomi u.12 alatti bioboltban kapható.
A Sunrider termékekről nincs túl jó véleményem, mert a legtöbb nem vércsoport-specifikus és inkább ártanak, mint használnak. A Herba Házban mindíg van Herbals Ginko, amit PAL Gingkonak is hívnak, mert a gyártója Dr. Pataki László, Usa-ban élő kassai magyar orvos biokémikus, aki személyes jó barátom. A Harbe Házban a hásó részen korláttal elkülönített részen lehet venni és ott is kell fizetni. Valószínű ezért nem találta meg.
Én nem műtetném meg magam az Ön helyében, mert ha nem változtat a táplálkozásán, akkor hamarosan ismét előjönnek a panaszai. Én még szedném a Nature Care nevű rostos készítményt m(egy evőkanál naponta fél liter tiszta vízzel) is és az Acidophilust is (3x2 étkezés előtt).
Tiszetelettel:W-V.László

Desztillált-víz és a jód, meg a bor

A kérdés

Tisztelt Várhegyi Úr!Ismét Amara kérdez!A Medi-Lineban csak a 2000-es kiadása kapható meg a vércsoport táplálkozás füzetecskéknek, ezt csak tájékoztató jelleggel írom.Megvásároltam mindenféle olajakat, algákat és egyebeket ahogy tanácsolta, tejet, vajat rég nem eszem. A húsról is leszokom, már elkezdtem odafigyelni, a sót még a patikából meg kell vennem. Amire nagyon vágytam egy desztilláló készüléket is beszereztem , nagyon örültem neki, fiam arcáról az övsömör szépen elmúlt, de szemével még fátyolosan lát. A desztvíz is remélem segíteni fog. Viszont tegnap este ezt a pár sort kaptam egy élelmiszer mérnök ismerősömtől hírlevelében közli a következőket :".....................Figyelem! Tévedés az, hogy csak a szerves sók szívódnak fel a szervezetünkben. A bennünk található legtöbb ásványi anyag, a vízben lévő oldott szervetlen sókból származik! Gondolj csak a golyvára. Ez akkor kezd kialakulni, amikor kevés az ivóvízben lévő jód! A szervetlen jód!Tehát nagy butaság desztillált vizet fogyasztani, mikor van sokkal-sokkal jobb, s egészségesebb is.!""Nah...ilyenkor aztán igazán van min elgondolkodnunk hozzá nem értők , ahogy szokták mondani : minden "szász a lovát dícséri" szituációban.Szeretném ha reagálna erre a véleményre, miért is nincs igaza e sorok írójának??A vörös borról azt írják, hogy 1 dcl. a nőknek , 2 dcl.férfiaknak naponta gyógyszer. Ugyanakkor az alkoholról úgy tartják, hogy idegméreg, akkor hogy van ez is?Köszönettel A.

A tanácsadó válasza

Kedves Amarana!
Mondja meg az élelmiszer-mérnök barátjának, hogy a szervetlen sók nem felszívódnak, hanem lerakódnak!!! A kettő között lényeges különbség van. Például csak a jódra utalok. A jódozott só és a jódos ásványvízben lévő szervetlen jód a pajzsmirigyben ha jódhiány van lerakódik, ezért nagyon pontosan kellene adagolni, hogy ne kapjon sok szervetlen jódot a szervezet, mert nem képes szabályozni a lerakódást és ezért a sok szervetlen jód túlműködési zavarokat okoz. Ha meg nem rakódik le, akkor ugyanúgy nem kap jódot a pajzsmirigy és továbbra is alul fog működni a jódhiány miatt, pedig hát jut be jód a szervezetbe, csak az szervetlen.
Ha viszont szerves jódot viszünk be a szervezetbe, mondjuk spirulina, vagy chlorella algákkal, akkor a pajzsmirigy csak annyi jódot vesz fel a szerves jódból amennyi kell neki. Ha túladagolják a szerves jódot, akkor sincs probléma, mert az anyagcsere útján a felesleg távozik.Magyarországon kis területtől eltekintve (Békés megye) nincs jód s talajban, ezért mindenki jódhiányos, mert a nincsből a növény sem tudja felvenni a jódot. Egyébként a növények a szervetlen jódból tudnak szerves jódot csinálni, de az emberi szervezet nem. Tehát itthon mindenkinek, a csecsemőtől az aggastyánig kellene szedni algatablettákat. A világon nálunk van a legtöbb pajzsmirigyes megbetegedés, s itt fejlődött ki a pajzsmirigy-műtétek orvosi gyakorlata. Ezért ha valmelyik gazdag embernek baj van a pajzsmirigyével, akkor Magyarországra jön megműtetni magát, mert itt ezt rutinból végzik. Japánban, ahol sok algát és sok szerves jódot fogyasztanak, ott sem magasabb a pajzsmirigyük jódtartalma, mint azokban az országokban, ahol van a talajban jód és van a táplálékokban is szerves jód. Ez azuért van, mert a szerves jódot tudja szabályozni a szervezetünk, a szervetlent nem!!!!
Azok a városok, ahol kemény vizet isznak a hálózatból, ott a legtöbb veseköves, , a legtöbb érrendszeri és izületi meszesedés a sok szervetlen mész miatt. Ilyen pl. Székesfehérvár is, ahol karsztvizet isznak. Ott volt először művese állomás Bp. után az országban a sok elmeszesedett vese miatt. Amikor ott éltem, akkor nekem is volt vesekövem, meg meszesedtek az ereim, a tüdőm, stb. Engem is a desztilláltvíz gyógyított meg. A természetben is a természetben átpárolt (desztillált) vizet szeretik a növények, s az állatok is. Ha kemény vízzel locsol egy növényt, vagy lágy vízzel, egész más a fejlődése.
A zsidók 4000 év óta desztilláltvizet, vagy tisztított esővizet isznak és az átlagéletkoruk 90 év felett van, még magyarországi viszonyok között is!!! Ezt a szent könyvük, a Talmud is leírja, mármint azt, hogy a zsidóknak desztilláltvizet kell inniuk. Kérem olvassa el a barátja a www.aquanet.fw.hu honlapon az idevonatkozó részeket, de megnézheti a www.vizdesztillalo.hu honlapot is. KÉrdezze meg tőle, hogy amikor infúziót kap valaki, akkor miért desztilláltvíz az infúzió 99 %-a, s csak 1 %-a sóoldat, de az is csak nártium ás kálium 1:40 arányban.
Az igazi bor ( a vörösbor is!) nem ment át olyan hőkezelésen, amely során 50 Celsius fok főlé ment voilna a hőmérséklete, tehát élő anyagokat tartalmaz, a vitaminokat, ásványi anyagokat és enzimeket is. Az igazi bor csak etilalkoholt tartalmaz, melyet kis mennyiségben a máj fel tud dolgozni. Az igazi bornak sokkal több élettani szempontól értékes összetétele van, mint élettanilag káros összetétele. Tahát ha valaki mértéket tud tartani és nem iszik többet az Ön által leírt mennyiségnél, akkor az az egészségét szolgálja, és erősíti az immunrendszerét. Az etilalkoholnak is van kis mennyiségben tonizáló hatása a szervezetre, s így í borban lévő etilalkoholnak is erősítő hatása vanb, ha nem lépik trúl a menn yiséget.
A 15 éves praxisomban már sok olyan családdal találkoztam, ahol a gyerekeknek is adnak naponta egy két evőkanál valódi bort, s etzek a gyermekek nem is betegek. Így már fiatal korban megtanulják a mértéket. Én 17 éves koromtól 42 éves koromig teljesen absztinens voltam, azaz semmilyen alkoholt nem ittam. AÍz egészségügyi tanulmányaim során talákoztam olyan statisztikákkal, amelyek kimutatták, hogy először a nagyivók halnak meg, s azokat az absztinensek követik és a mérsékelt ivók élnek legtovább, ha azok csak bort isznak. A sör már főzött, hőkezelt élettelen ital, s ilyenek az égestett szeszitalok is. 42 éves korom óta csak minőségi borokat iszom, de csak ha nem vezetek, vagy ha már nem dolgozom. A kedvesncem a minél nagyobb puttonyszámú Tokaji Aszú, mert ez a borok királya, s nagyon magas az antioxidáns tartalma, s szívbetegeknek is szoktam ajánlani napi 3x 3-5 centilitert étkezés előtt. Sokkal többet ér , mint bármilyen más gyógyszer!
A fia a szemére szedje az Ökonetes Luteint, vagy a Béres Szemerőt, vagy az Orthomol Macudeg-jét.
Üdvözlettel:W_V.László

Jóindulatú daganat

A kérdés

Kedves László! Jobb lábamban morton neurinomám van. Tudna erre valamiyen gyógymódot javasolni?Segítségét előre is köszönöm.Anna

A tanácsadó válasza

Kedves Anna!
Valószínű O-ás a vércsoportja, mert ennél a vércsoportnál a leggyakoribb, de előfordul A-s és AB-s vércsoportúaknál is, sőt ha valaki dohányzik, akkor minden vércsoportnál nagyobb a rizikófaktor.
Ha fiatal korában többször leégett a napon a lába, akkor ettől is lehet ilyen elváltozása. A műtét is lehet megoldás, de gyógyulást nem hoz, mert a kiújulás veszélye nagy!
Az ilyen jellegű sejtburjánzás a tej- és tejtermék evőknél, valamint a fiatal állatok húsát evőknél alakul ki. Mindkét táplálékban természetes formában is sok növekedési hormon van, de vannak benne mesterséges hozamfokozó, növekedésgyorsítók is! Hát a gyogyúlás érdekében ezeket ki kellene zárni az étrendből. Inni desztilláltvizet ihat és azzal is főzhet. OLvassa el a www.vizdesztikllalo.hu, vagy a www.aquanet.fw.hu honlapokat, hogy ezt miért javasolom. Keresse a Dr.O.Z.A.Hanish módszerét ezeken a honlapokon.
A paradicsomos külsős pakolás minden vércsoportúnál segít. Belsőleg viszont csak a O-ás és az AB-s eheti a paradicsomot, különösen a sűrített paradicsom jó rá.
Ha barna lenmagból naponta megőröl 4-5 evőkanállal és azt valemilyen formában megeszi ( turmix, pásétom lenolajjal, ételre szórás, stb), akkor belsőleg is tudja csökkenteni a sejtburjánzást, de ezt is lehet külsőleg pakolásként alkalmazni. Ha Ön dohányzik, akkor nincs sok esélye, de ha abbahagyja, akkor gyors lesz a javulása. Sokat segít az is ha a neurinomás részt naponta többször ecseteli a hidrogén-peroxid 3-%-os oladatával, de ha a németektől tud hozatni 30%-os hidrogén peroxidot, az volna a legjobb. Azzal töményen kell ecsetelni a beteg lábrészt és még gyorsabb lesz a javulás.
Persze szednie kellene C-vitanmint, Cinket, Szelént, Spirulinát, de ha megírja a vércsoportját, akkor több mindent tudok ajánlani. Kérem olvassa el ezen a honlapon a másoknak adott válaszaimat is, hogy ezeket miért kellene és milyen adagban szednie.
Üdvözlettel: W-V. László