Ritka, de veszélyes: veleszületett immunhiány

A veleszületett vagy primer immunhiány rendkívül ritka, és még mindig kevéssé ismert. Sajnos emiatt a diagnózis csak nagyon későn állapítható meg – az érintettek számára a legrosszabb esetben halálos „eredménnyel”. Az ilyen betegeknél hiányzik a szervezet védekező rendszerének egy fontos része, vagy egyáltalán nem képeznek antitestet, vagy túl keveset.

Halálos szingliség

A stabil házasságban élők tovább élnek, mint az egyedülállók. Beválik tehát a „jóban, rosszban, egészségben, betegségben” fogadalom, mert a mellettünk álló társ mintegy 71 százalékkal növeli túlélési esélyeinket. Igaz ez a stroke-ra is, mert akiknek tönkrement a házassága, illetve akik megözvegyültek, kisebb valószínűséggel élik túl a stroke utáni időszakot.

Európai őseink nyersen ették a húst és a füveket

A legkorábbi ismert „európai” nem használta a tüzet főzésre, ennek ellenére húst is és zöldségeket is evett – mindezt nyersen. Az 1,2 millió éves hominida (korai emberfaj) 2007-ben került elő a spanyolországi Sima del Elefante-ban. A kutatók az egyed fogain lerakódott plakkokból nyerték ki a bizonyítékot arról, mivel is táplálkozott korai ősünk.

Érvek az öregedés mellett

Öregedni, megöregedni igenis jó! A mai társadalom fiatalság-fétise elképesztő, és óriási üzlet rejlik ebben a szemléletben – talán ezért esik kevesebb szó arról, hogy miért is jó idősebbnek lenni. Ne csak a hátrányokról panaszkodjunk, hanem élvezzük ki a fantasztikus lehetőségeit és előnyeit! Mi szól amellett, hogy „nem csak a húszéveseké a világ”?

A futástól csökken a térdízületi gyulladás

Megdőlni látszik az az elképzelés, miszerint futáskor a fizikai megterhelés hatására enyhén begyulladnak az ízületek, ami fájdalmat okoz. Ez a szív- és érrendszeri egészség ára – mondták erre a futók. A korábbi általános vélekedés ellenére egy friss kutatás most azt állítja, hogy a futás hatására a térdízületeken csökken, nem pedig növekszik a gyulladás.

Férfiak panasza: prosztatagyulladás

Elmúlt november, a bajuszosok kampánya, de vajon eleget tudunk-e a prosztatarákról, -gyulladásról? A legtöbb férfi inkább nem gondolna rá, hogy prosztatája van – a lényeg, hogy működik. 60 év felett azonban minden második férfinak számolnia kell prosztatapanaszokkal, de fiatalabb éveikben is előfordul, hogy a prosztata létezése kellemetlenné válik.

A háziállat segít a mentális problémákban

A macska, kutya, madarak és az összes többi háziállat segít abban, hogy a mentális problémák kezelhetőbbek legyenek. Állatterápiát először a 18. században használtak szellemi fogyatékos emberek kezelésre. A páciensek könnyebben kezelhetők lettek, jobban reagáltak a kezelésekre, nyugodtabbak voltak, könnyebben teremtettek kapcsolatot ápolóikkal.

Jaj, a májam! (2.)

Ha a májunk nem működik optimálisan, megbetegszünk, és sokféle zavar keletkezik a szervezetben. A májnak központi szerepe van az anyagcserében és a méregtelenítésben, fontos feladatokat lát el a táplálék összetevőinek hasznosításában: tárolja, megszűri és elosztja azokat. Ha étrendünkkel jól tápláljuk ezt a vegyi gyárat, sokat teszünk az egészségünkért.

Jaj, a májam! (1.)

Ha a májunk nem működik optimálisan, megbetegszünk, és sokféle zavar keletkezik a szervezetben. A májnak központi szerepe van az anyagcserében és a méregtelenítésben, fontos feladatokat lát el a táplálék összetevőinek hasznosításában: tárolja, megszűri és elosztja azokat. Ha étrendünkkel jól tápláljuk ezt a vegyi gyárat, sokat teszünk az egészségünkért.

Nők néma infarktusa

Az ünnepek előtt és alatt a nők gyakran figyelmen kívül hagyják saját szívük egészségét. A készülődéssel, a háztartás tökéletes ellátására törekvéssel túl nagy nyomást helyeznek magukra, ami komoly egészségügyi problémákhoz vezethet. Átélhetnek akár egy néma szívinfarktust is anélkül, hogy észrevennék a bajt. Mondjuk, milyen tünetekre figyeljen.