Popeye jól tudta, kell a spenót!

A nitrát alapvetően a zöld leveles ételekben található, mint amilyen például a spenót, és nagyon fontos az emberi test működése szempontjából, főleg a testmozgás alatt. Belga kutatók egy kísérlet során 27 személynek adtak nitrátot tartalmazó táplálékkiegészítőt edzésük előtt, majd azt figyelték, mindez milyen hatással van a teljesítményükre.

Mennyi D-vitamin lenne elég?

Szinte a test minden szövetében és sejtjében megtalálható a D-vitamin, amit 3 forrásból kaphatunk meg: ételekből, táplálékkiegészítőkből és napozással. Az A-, E- és K-vitamin mellett egyike a négy zsírban oldódó vitaminnak. A D-vitamin hiánya a leginkább bizonyított következménye gyermekeknél az angolkór, felnőtteknél a csontlágyulás és a csonthiány.

Amit érdemes tudni az anyatej lefejéséről

A mellszívók óriási segítséget jelenthetnek a friss anyák számára a tej lefejésekor, ugyanakkor fontos, hogy biztonságosan használják ezeket. A nem tiszta mellszívók egy sor fertőzést okozhatnak a babának és a mamának egyaránt. A fertőzéseket okozó részecskék észrevétlenül bújnak meg az eszközben, és hosszú időn át okozhatnak súlyos problémákat.

Miért vonzódnak a nők a szakállas férfiakhoz?

A nők állítólag vonzónak találják a szakállas férfiakat, ha hosszútávú kapcsolatról van szó, mivel ösztöneik szerint ez egyfajta keménységet és strapabírást sejtet, és ami termékenységre és védelemre utal. Mindennek evolúciós oka lehet: a szőrös férfiban túlteng a tesztoszteron, vagyis jó eséllyel nemzőképes, és izomzata miatt képes ellátni családját.

A mangó jót tesz a bélflóra egyensúlyának

Az avokádó, a fekete szőlő és az alma után a mangót is kinevezhetjük szupergyümölcsnek: megvédi a szervezetünket attól, hogy elveszítse jótékony bélbaktériumait – ami gyakran előfordul magas zsírtartalmú diéta követésekor. De hasznos lehet a mangó az elhízásnál és az elhízással kapcsolatos betegségeknél is, például a 2. típusú cukorbetegség esetében.

Szívleállást okozhat a pajzsmirigyhormon magas szintje

A magas pajzsmirigyhormon-szint megnövelheti a hirtelen szívmegállás előfordulásának kockázatát. Úgy tűnik, hogy a pajzsmirigyhormon árt a szívnek, méghozzá azért, mert a szívünk túl keményen kezd el dolgozni, ha sok pajzsmirigyhormont észlel a környezetében. Ilyenkor ugyanis az anyagcsere is felgyorsul, és ez nagyobb aktivitásra sarkallja a szívet.

Nomofóbia: telefon nélkül nem megy

Ha reggelenként megszólal az órám, a telefonom után nyúlok, hogy bekapcsoljam. Megnézem, érkezett-e üzenetem, amíg aludtam. Megmosakszom és felöltözöm. Amíg a wc-n ülök, végiggörgetem az Instagram fotókat. Reggeli közben ellenőrzöm és megválaszolom az emaileket. Beteszem az ebédemet, a mobilomat és a hordozható töltőmet a táskámba, és indulásra kész vagyok.

Természetes, gyors házi arcfeszesítés

Idővel mindenkiben felmerül a gondolat, hogy szeretné feszesíteni az arcbőrét, szeretne gyorsan és természetes úton megszabadulni a ráncoktól. Talán nem is gondolta volna, hogy a megoldás a konyhaszekrényben lapul, egy kis zöldség, gyümölcs, szőlő vagy méz, citrom vagy olaj biztosan kéznél van. Nézzük, milyen lehetőségeink vannak, mit „varázsolhatunk”!

Főzzön vagy pároljon a 2-es típusú diabétesz ellen!

Ételeink elkészítési módjának megváltoztatásával állítólag csökkenthetjük a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatát. A kutatók szerint legalábbis a főzés és a párolás a legbiztonságosabb. Célszerű kerülni az olajban sütést, a grillezést és a sütőben sütést, helyette inkább főzzünk, pároljunk vagy gőzöljünk, vagyis vízzel készítsük el az ételeinket.

A gyaloglás ideális kezdőknek, időseknek

A gyaloglás olyan sportolási forma, amelynek sok pozitív hatása van. Könnyű, ezért vonzó kezdőknek és időseknek egyaránt, ráadásul pozitív hatással van a szív- és érrendszerre, valamint javítja a fizikai teljesítményt. A gyors járás a kar mozgásával szórakoztat és kitartásra, koordinációra tanít. A láb- és a fenékizomzat megerősödik és javul az izomtónus.