Az időskori szex jót tesz a nőknek, a férfiaknak kevésbé

A gyakori, heti egyszeri szex – különösen, ha igen heves, jelentős élvezettel társul – az idős férfiak esetében növeli a szívinfarktus és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. A kiemelkedően élvezetes szexet illetően az idős nők esetében viszont egészen más a helyzet: ők a rendszeres nemi élet segítségével elkerülhetik akár a magas vérnyomást is.

Tízből kilenc stroke elkerülhető lenne

A stroke az egyik leggyakoribb, halálhoz vagy bénuláshoz vezető betegség, ám a szakemberek szerint az estek többsége megelőzhető lehetne. A kutatók vizsgálataik során felfedezték, hogy tíz – amúgy elkerülhető – körülmény felelős világszerte az összes stroke 90 százalékáért. Az egyik legfontosabb a magas vérnyomás, ezt követi a mozgásszegény életmód.

Bedob egy lázcsillapítót, leállhat a szíve

A legnépszerűbb láz- és fájdalomcsillapítókat Magyarországon recept nélkül lehet kapni. A betegtájékoztatókon sok mindent találunk, többek között azt is, hogy e gyógyszerek egy része veszélyes lehet a szívre. Az amerikai Élelmiszer és Gyógyszer-felügyeleti Hatóság (FDA) tavaly júliusban fokozta a nem szteroid gyulladáscsökkentőkre kiadott figyelmeztetését.

Életmentő ismeretek agyvérzéskor

Az agyvérzés – agyszélhűdés, agyi infarktus, agyvérzés, stroke – hirtelen fellépő érkatasztrófa, melyet többnyire az agy keringési zavara okoz. A test mindegyik régiója és a szervi funkciók is egy adott agyi területhez vannak rendelve. Az agy központjainak rövid- vagy hosszútávú üzemzavara ezért is okozhat közvetlen üzemzavart a hozzá tartozó testrészekben.

Hatékony lehet az akupunktúra a magas vérnyomás ellen

A magas vérnyomás szívbetegséghez és sztrókhoz vezethet, ezért többnyire rendszeres testmozgással és gyógyszerekkel próbálják kordában tartani. Ezek a módszerek azonban nem mindenki számára hatékonyak, ráadásul a gyógyszeres kezelés veszélyes mellékhatásokkal is járhat. Lehet, hogy az akupunktúra a legtermészetesebb megoldás a vérnyomás normalizálására.

Életmentő lehet a gránátalma

A gránátalmáról eddig is tudtuk, hogy csökkenti a stresszt, mérsékli az ízületi gyulladásos panaszokat, sőt még impotencia ellen is hatékony. Már naponta fél pohárnyi is elég belőle a szívinfarktus és a stroke kockázatának csökkentéséhez. A gránátalma leve és a datolya elképesztő mértékben lelassítja az érfalak zsírlerakódásának kialakulását.

A mediterrán étrend mérsékli a stroke veszélyét

Akik következetesen kitartottak a mediterrán étrend mellett, kisebb eséllyel kaptak vérrög okozta stroke-ot. A mediterrán étrend sok zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonát, halat, szárnyast és olívaolajat tartalmaz, és korlátozza a vörös húsok, az édességek és a telített zsírsavak bevitelét, beleértve például a vajat vagy a zsíros tejtermékeket.

Stroke-kontroll: álljon féllábra!

Ha valakinek nehézségei vannak a fél lábon állással, az azt jelezheti, hogy mini-stroke vagy apró vérzés következhetett be az agyában, ami megnöveli a súlyosabb agyvérzés kockázatát. A mozgáskorlátozottság és a halálozás egyik vezető okának számító agyvérzés olyankor következik be, amikor az agy valamely részének vérellátását vérrög vagy vérzés zárja el.

Zöld levelek a szívünkért

A zöld színű zöldségek olyan alapvető tápanyagokat tartalmaznak, melyekre a szervezetnek nagy szüksége van. Ezt tudtuk, de most három egymástól független tanulmány mutatta ki, hogy ezek a zöldségek hígítják a vért, biztosítják a megfelelő oxigénáramlást a testben, és csökkentik a vérrögképződés, ezáltal a stroke vagy a szívroham kialakulásának esélyét.

Fehérjefogyasztással csökkenthető az agyvérzés kockázata

Egy friss kutatás eredményei szerint a fehérjében gazdag étrend jelentős mértékben csökkentheti a stroke kockázatát. Már egyetlen csirkemell, vagyis körülbelül 20 gramm fehérje elfogyasztása is 20%-kal csökkenti az agyi érkatasztrófa kockázatát. Ráadásul minden további elfogyasztott napi 20 gramm fehérje után további 26%-kal csökken a stroke kockázata.