Paleo étrenden él a 13 hónapos ausztrál kislány

Kókuszolajban sült tojás sült zöldségekkel, többek között édesburgonyával, répával, párolt brokkolival, mellé egy negyed avokádó és egy kevés savanyú káposzta. Úgy hangzik, mint egy trendi kávézó menüje, pedig valójában egy 13 hónapos kislány szokásos napi reggelijéről van szó. A paleo étrend mellett a kislány naponta kétszer anyatejet is kap.

Mi lehet az edzés utáni fejfájás oka?

Egy-egy kiadósabb testmozgás után többen panaszkodnak fejfájásra. A dolog elég kellemetlen, főként, ha órákig tart. A szakemberek két okra vezetik vissza a problémát. Az egyik könnyen kezelhető, a másik súlyosabb, és komolyabb utánajárást igényel. Fontos a fokozatos terhelés és alapos bemelegítés, de lehet, hogy célszerű lenne, ha mozgásformát váltanánk.

Karácsonykor egyedül

Ünnepek idején felerősödhet a magányérzet, főleg azokban, akik egyedül töltik ezeket a napokat. Hogyan őrizzük meg lelki egyensúlyunkat, egészségünket, és hogyan érezzük jól magunkat? Először is tervezzük meg előre az időnket, mert enélkül könnyen előfordulhat, hogy hirtelen nem jut eszünkbe semmi, és magányba, unalomba fulladnak az ünnepnapok.

Több zsírt érdemes fogyasztani?

Mindig azt halljuk, hogy ha karcsúak szeretnénk lenni, kerüljük a zsír fogyasztását. A zsírban gazdag étrend lehet azonban a hatékony fogyókúra kulcsa. Azok a sportolók, akik kevesebb szénhidrátot fogyasztottak, több zsírt égettek el, és kitartóbbak voltak a testmozgásban. Az étrend megváltoztatásával szó szerint megnövelhetjük az állóképességünket.

Új biokozmetikumok

Lepje meg szeretteit Ön is az új biokozmetikumokkal! Az Energy új biokozmetikum-családja az Ön egyéniségéhez tökéletesen igazodó 5-féle natúrkozmetikai arckrémet és 1 arckezelő szérumot tartalmaz. Előállításukhoz a legjobb minőségű nyersanyagokat használják, egyedülálló illatukat a krémekben aromaterápiás mennyiségben jelen levő értékes esszenciák adják.

Hozzuk vissza az igazi karácsonyt!

Ez lehetne az év legszebb időszaka, de sok ember számára csak egyre növekvő stresszt, a pénztárca kiürülését és megromlott kapcsolatokat eredményez. A külvilágban egyre korábban kezd megjelenni a karácsony: ajándékvásárlási ötletekkel, karácsonyi ételekkel bombáznak bennünket. Egy kis odafigyeléssel visszaállíthatjuk az ünnep eredeti hangulatát.

Digitális zombik vagyunk?

Sokunk nem képes elszakadni az okostelefonjától még sétálás közben sem. Annyira leköt bennünket a virtuális világ, hogy semmire sem figyelünk magunk körül, és ez alól a körülöttünk lévő forgalom sem kivétel. Leginkább az elvarázsolt tinédzserek temetkeznek bele telefonjukba, de a súlyos sérülések legnagyobb kockázatának az 55 éven felüli nők vannak kitéve.

Miért isznak a tinik?

Aki kimarad, az lemarad? Azok a diákok, akik rettegnek attól, hogy kimaradnak az izgalmas dolgokból, hajlamosabbak az önpusztító életmódra, többek között például alkoholhoz is gyakrabban nyúlnak. A szakemberek szerint a probléma elkerülése érdekében érdemes elbeszélgetni a fiatalokkal arról, hogy miért is félnek attól, hogy kimaradnak valamiből.

Két hét után csökken az izomerő

Már egy kéthetes szünet is elég lehet ahhoz, hogy jelentős csökkenés következzen be az izomerőben – ráadásul az elveszített erő visszanyerése meglehetősen hosszú ideig tart. Ez alatt a viszonylag rövid idő alatt a fiatalemberek izomerejüknek körülbelül 30 százalékát veszítették el, amitől az erejük olyan lett, mint egy évtizedekkel idősebb emberé.

Ne hízzunk meg karácsonykor!

Hogy szeretne megjelenni a szilveszteri partin? Szűk farmerben vagy akár különleges alkalmakra tartogatott, testhez álló kis feketében? Remekül szeretne kinézni? Akkor kerülje el a karácsonyi időszak alatti súlygyarapodást. Biztosan hallotta már az ősrégi tippeket a mértékletességről és a kis adagokról. Vannak azonban trükkök, melyek valóban segítenek.