Hiába akar fogyni, ha sok a stressz

Akit egy átlagos nap során komoly stresszhatások érnek, az hiába táplálkozik egészségesen, nem lesz képes lefogyni. Stresszes időszakban teljesen mindegy, hogy sovány csirkemellet fogyasztunk vagy éppen rántott húst eszünk, a stressz miatt a szívünk ugyanolyan terhelést kap, ráadásul nő a szívbetegség és a diabétesz kockázata, és a fogyás esélye is kisebb.

A munkanélküliek körében nagyobb a stroke veszélye

Bár az állás nélküliek nem kényszerülnek naponta szembenézni stresszel a munkahelyen, körükben nagyobb a stroke kialakulásának esélye, mivel ők folyamatosan szoronganak a jövedelem hiánya miatt. A nők körében a stroke gyakrabban halálos kimenetelű, mint a férfiaknál. A munkahelyi biztonság jelentősen csökkenti a produktív évek során a stroke kockázatát.

Az internetfüggőség és a mentális betegségek

Az internetfüggőség felhívhatja a figyelmet más mentális betegségekre, például a depresszióra, szorongásra vagy a túlzott impulzivitásra. Egyetemisták körében végeztek kutatást kanadai szakemberek, az eredmények alapján szerintük változhat az a megítélés, hogyan közelítik meg a pszichiáterek azokat, akik sok időt töltenek a számítógép előtt.

Ha fáj a hátunk

A hátfájás fő oka általában a rossz testtartás, az ebből adódó károsodások és a túlzott igénybevétel. A panaszok általában gyorsan eltűnnek maguktól is, de a fájldalom rendszerint visszatér. Az ok a mozgás hiánya, gyakran a hátizmok túl gyengék. A sok ülés sokszor párosul rossz testtartással, ami az izomzat elernyedését és hibás használatát okozza.

Hogyan kezeljük helyesen a munkahelyi stresszt?

A legtöbb munkahelyen vannak stresszes, feszült napok, amikor rengeteg feladatot kell megoldani minél előbb. Azonban azt fontos tudnunk, hogyha az embert egyszerre túl nagy stresszhatás éri, akkor a teljesítőképessége is romlani fog. Minden emberre máshogyan hat a feszített tempó, azonban számtalan tanulmány kimutatta, hogy egy kis stressz akár pozitív hatással is lehet az ember teljesítőképességére.

Mi állhat a hirtelen halláskárosodás hátterében?

Hirtelen halláscsökkenésen a gyorsan bekövetkező halláskárosodást vagy a hallóképesség korlátozottságát értjük. A hirtelen halláscsökkenés általában csak az egyik fülnél fordul elő, első jele tompa, fájdalommentes nyomás a fülben. További tünete lehet szédülés és egyensúly-ingadozások. A halláscsökkenés kiváltó oka legtöbb esetben a stressz.

„Eretnek” gondolatok a magas vérnyomásról

Régóta érlelődik bennem ez a cikk. Most jutottam el oda, hogy a nyilvánosság elé tárom „eretnek” gondolataimat, bár nyilván sokan „megköveznek” majd miattuk. Kezdeném a legfontosabbal: valóban önálló betegség-e a magas vérnyomás (hipertónia)? Véleményem, tapasztalataim szerint az esetek többségében nem az – legfeljebb egy soktényezős folyamat következménye.

Győzzük le az álmatlanságot listával!

Sok ember számára – főként nőknek – azért nehéz az éjszakai nyugalom, mert élő ébresztőóraként lüktet agyukban a tennivalók listája, gyakran teljesen irreális elvárásokkal. Munkahelyi határidők, családi konfliktusok, az állandó stressz mind hatással lehet arra, hogy tudunk-e pihenni, de álmatlanságot okozhat a horkoló partner, vagy épp a krónikus inszomnia.

Miért a nők betegebbek a stressztől?

A nők sebezhetőbbek bizonyos stressztől függő, illetve allergiás eredetű betegségekre, mint a férfiak. Miért működik a nők immunsejtjeinek egyik típusa egészen másként, mint a férfiaké, és miért vannak a stresszhatás alatt levő nők jobban kitéve bizonyos betegségeknek? Az ok: a fehérvérsejtjeik egyik típusának, a hízósejteknek a különbözősége.

Hasmenéskor legjobb a folyadékpótlás

Mindenkinek volt már hasmenése akár fertőzés, stressz, romlott élelmiszer, vagy gyomor-bélhurut miatt. A kellemetlenség egy idő után magától megszűnik, de segíthetünk a szervezetnek, hogy gyorsabban megszabaduljon ettől az olykor nem veszélytelen jelenségtől. Hasmenésről beszélünk, ha naponta több mint háromszor kásás vagy vizes széklet fordul elő.